HáziPatika.com: Bár most már úgy tűnik, túl vagyunk a nehezén, nem hagyhatom ki a kérdést: hogyan élted, éled meg a koronavírus-járvány teremtette helyzetet?
Hozleiter Fanny: Kezdetben nagyon megijedtem, ráadásul elkövettem azt a hibát, hogy rengeteg ezzel kapcsolatos hírt olvastam. Pedig ez nem szokásom, hat éve például a tévénk sincs bekötve. A járvány miatt azonban még én is figyeltem az eseményeket, híreket. Azt vettem észre, hogy félek. Aztán eldöntöttem, hogy nem nézem állandóan a híreket, ami fontos, az úgyis eljut hozzám - és ez sokat segített az aktuális hangulatomon.
Az is nehézséget jelentett egyébként, hogy amikor a járvány beindult, megszüntettük a fizikális kapcsolatot a környezetünkkel, és Sanyival ketten maradtunk (Fanny férje, Tóth Sándor - a szerk.). Nekem lételemem a személyes érintkezés, így rosszul hatott rám, hogy mindenkitől el vagyunk zárva. Nem jött a segítőm sem, aki számomra egyenlő a szabadsággal, hiszen ha ő itt van, akkor Sanyitól függetlenül is sokkal önállóbban tudok tevékenykedni. Szerencsére most már újra rendszeresen jár hozzám.
HáziPatika.com: Rengeteg kutatás jelent meg egyébként arról, hogy mentálisan mennyire megviselte a pandémia az embereket.
H. F.: Igen, nagyon sérülékenyek vagyunk, a járvány pont azt vette el tőlünk, amiből töltődni tudunk: egymásból, szeretetből, érintésből, az emberi kapcsolatokból és a közös tevékenységekből. Szerintem ez sokkal jobban felőrli a társadalmat, mint maga a vírus.
HáziPatika.com: Mit gondolsz, tehetünk valamit annak érdekében, hogy felkészüljünk a hasonló krízisekre?
H. F.: A helyes táplálkozás szerintem nagyon fontos. Sanyival növényi étrendet követünk, és nekünk nagyon bevált, én például sokkal kevesebbet voltam beteg az elmúlt években. Pedig húsevő családból jövök, szóval nem mondom, hogy könnyű volt az átállás. (Nevet) Nem eszünk finomított cukrot, cserébe több kölest, zöldséget fogyasztunk. A légzőgyakorlatok szintén sokat segíthetnek, és a hideg vizes zuhanyt is imádjuk. Utóbbiban egyébként Sanyi a menő, mert ő télen is bemegy a Balatonba, amikor még jeges a víz. Én csak a kádban bravúrozok, de az is igazi adrenalinbomba.
Kínos gondok végbéltájékon: mennyit tudunk róluk?
Hotel Caramell Premium Resort****superior nyereményjáték
HáziPatika.com: Ha a becenevedből, a Mosolykából indulunk ki, és abból, amit képviselsz, akkor muszáj hangsúlyoznunk a pozitív szemlélet fontosságát is...
H. F.: A pozitív szemléletet azért sem emeltem ki, mert szerintem alapvető, nemcsak a mostani helyzetben, hanem mindig. Fontos, hogy mit hozunk ki abból, amit kapunk - én például szüntelenül azon vagyok, hogy a legjobbat.
HáziPatika.com: Már gyerekként is ilyen sugárzó személyiség voltál?
H. F.: Határozottan az voltam. Az anyukámtól örököltem, de ennek van egy másik oldala is. Gyerekként azt tapasztaltam, hogy könnyebb a körülöttem lévőknek, ha jól vagyok, és nem kell vigasztalniuk. Sok esetben magamat is megerőltetve próbáltam a legjobbat kihozni az adott helyzetből, úgy éreztem, nem sírhatok, nem szenvedhetek, mert azzal csak a többiek életét nehezítem meg. Most, felnőtt fejjel kezdem megtanulni, hogy néha meg lehet engedni magunknak, hogy kiadjuk a fájdalmunkat. Hozzáteszem, nem szeretek sokáig nem jól lenni, nem vagyok az a napokig szenvedő típus.
HáziPatika.com: Aki sokat tesz mások boldogságáért, az a sajátjára is oda tud figyelni?
H. F.: Sajnos nem mindig. Az a fajta vagyok, voltam, aki mindig mást helyez előtérbe, önmagát pedig a második, harmadik, negyedik, ötödik helyre sorolja. De most már tudom, hogy csak úgy tudok magamból, magam által adni, ha jól vagyok. Engem alapvetően nagyon sok dolog fel tud tölteni: imádok főzni, Sanyival nevetgélni, beszélgetni, olvasni, ülni a napon és szívni magamba a fényt, írni. Boldoggá tesznek azok a pozitív visszajelzések is, amelyekre nem számítok, és a legváratlanabb pillanatokban érkeznek.
Ismerek egy kerekesszékes lányt, Dórit, aki saját bevallása szerint az én hatásomra kezdett el alakítani a szokásain, a mindennapjain, és mostanra hihetetlen dolgokat ért el. Amikor találkoztunk, elmondta, hogy nekem akart bizonyítani. Pedig én inkább egy kis külső "motor" vagyok, de ez így van jól, és büszke is vagyok rá. Gyakran küld fotókat arról, éppen mi sikerült neki, például már ő is felállt állógéppel, edzeni jár. Az, hogy a példámat látva más is rájön, hogy így is lehet élni, hogy kedvet kap a fejlődéshez, és megtalálja magában az erőt hozzá, óriási dolog.
HáziPatika.com: Ha már szóba került az állógép: pár hete neked is sikerült, 23 év után lábra álltál a segítségével. Mennyi munka van ebben?
H. F.: Hihetetlen élmény volt, hogy állhattam, de természetesen rengeteg munkára volt szükség ahhoz, hogy elérjem a célom. Nemcsak az én részemről, sok olyan ember is hozzájárult a sikerhez, aki nélkül nem ment volna. Persze többször elbizonytalanodtam, megrémültem közben, előfordult, hogy sírógörcsöt kaptam, annyira féltem, hogy el fogok esni. Megszoktam, hogy mindig ülök, és furcsa volt, hogy állok, és jobban látom a világot. Ez a pici változás, ez az 50-60 centi olyan érzést keltett bennem, mintha a magasban szédültem volna. Meg kellett tanulnom, hogy leküzdjem ezeket az érzéseket, hogy a pillanatra összpontosítsak, arra, hogy állok, és ne arra, mitől félek.
HáziPatika.com: Ez is rajta volt a bakancslistádon? A honlapodon olvastam, hogy vezetsz egyet.
H. F.: Rajta volt, igen. (Nevet)
HáziPatika.com: Mi szerepel még a listán?
H. F.: Nagyon szeretnék egyszer elmenni egy hosszabb utazásra lakókocsival. Szeretnék anya lenni, a saját lábamon sétálni a Balaton-parton úgy, hogy homok éri a lábamat. Van egy kis retró nyaraló, amit édesapámtól örököltem, annak a felújítása is szerepel a listán. Bizonyos dolgokat egyébként már kipipálhatok, szerettem volna megtanulni olyan piskótát csinálni, amihez nem kell tojás, és mégis finom, illetve kenyeret sütni - ezek sikerültek.
HáziPatika.com: Manapság egyre több ismert ember, influencer, blogger ad tanácsokat azzal kapcsolatban, hogyan legyünk boldogabbak, elégedettebbek. Hogyan lehet hiteles maradni ebben a nagy szórásban, mivel lehet megszólítani az embereket?
H. F.: Ha emberiek és őszinték vagyunk, és nemcsak a szépet, jót mutatjuk, hanem a valódit. Be kell vállalni, hogy olykor pizsamában, kócos hajjal jelenünk meg, hogy nincs mindig rendben a szemöldökünk, és így tovább. Nem szabad azt mutatni a világ felé, hogy címlapon vagyunk éjjel-nappal, és tökéletesen nézünk ki, vagy, hogy mindig mosolygunk, mert akkor olyan, nem valós mintát állítunk mások elé, ami frusztrációt okoz. Imádnám, ha én is mindig mosolyognék, de nekem is akadnak nehéz pillanataim. Van, hogy nyűgös vagyok, vagy összeveszünk Sanyival - ezeket nehéz megélni, de be kell vállalni, mert hozzátartoznak az élethez.
HáziPatika.com: 2019-ben az Egészséghősök pályázaton Híresség kategóriában a szakmai díjat nyerted el. Hogyan fogadtad az elismerést?
H. F.: Nagyon meglepett. Azon a reggelen egyébként, amikor megjött a díj, nem voltam túl jó passzban. De aztán ahogy a kezembe fogtam, az egész helyzet valahogy átfordult, megváltozott, és a végén már örömömben sírtam. Most is itt áll, a zongorán, mindennap látom, és jó érzés ránézni.
HáziPatika.com: Mi a fontosabb számodra: a szakmai elismerések, vagy a követőidtől, rajongóidtól érkező pozitív visszajelzések?
H. F.: Sokat számítanak a díjak, de az emberi visszajelzések azok, amik igazán éltetnek. Például amikor valaki az én hatásomra dönt úgy, hogy bár sajnos amputálni kellett a lábát, nem adja fel, lefutja a maratont. Vagy amikor egy diszlexiás lány, aki a szülei szerint addig egyetlen könyvet sem tudott elolvasni, elolvassa a Te döntesz! című könyvem. Vagy amikor egy tanárnő az etikaórán rólam mesél. Ezek olyan dolgok, amiket, ha majd 130 évesen, boldog dédnagymamaként elmegyek innen a földről, magammal viszek, és amik által azt érezhetem, hogy ugyanakkor hagytam is valamit itt.
HáziPatika.com: A negatív visszajelzésekkel hogy állsz?
H. F.: Tíz évvel ezelőtt napokig fájdalmaim voltak, ha akár csak egyet is kaptam. Azon emésztettem magam, miért nem tudok megfelelni az adott embernek, miért iratkozott le, miért nem szeret. Bár azt nem mondom, hogy most már élvezem az ilyen tapasztalásokat, jobban viselem őket. Az is sokat segített, hogy van egy barátom, aki felhívta a figyelmemet arra az egyszerű dologra, hogy ahol szeretet van, ott az ellentéte is él. Nincs nappal éjszaka nélkül. Nincs olyan ember a földön, akit mindenki szeret, ezért élő vagyok, és emberi, és ez nagyon jó.
Legjobban: