Egy éve van úton a mozgó rendelő, már negyven faluban segít a betegeken

A Máltai Szeretetszolgálat mozgó rendelőiben szakasszisztensek digitális eszközökkel végzik a vizsgálatokat, így internetkapcsolaton keresztül egy orvos is mindig „jelen van”.

A telemedicinális ellátással a megszűnt háziorvosi rendeléseket igyekeznek pótolni a leghátrányosabb helyzetű hazai településeken. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs vezetője arról számolt be az InfoRádióban, hogy a modern technológia segítségével akár több száz kilométeres távolságból is tudnak segíteni az orvosok.

mozgó rendelő, telemedicina, Máltai Szeretetszolgálat
A mozgó rendelőben szakasszisztensek végzik a vizsgálatokat, az orvos pedig interneten keresztül "van jelen". Fotó: Fülöp Máté

Az orvos többet lát és hall, mintha személyesen lenne jelen

A szeretetszolgálat egy évvel ezelőtt sikeresen vezette be a legszegényebb magyarországi településeken a telemedicinális gyógyítást, melynek segítségével eddig több mint négyezer beteget láttak el úgy, hogy az orvosoknak nem kellett személyesen részt venniük a vizsgálatokon. A speciális ellátások a legelmaradottabb hazai települések felzárkózását segítik – ismertette Romhányi Tamás.

Korábbi riportunkban számoltunk be arról a napról, amikor elkísértük a mozgó rendelőt a nógrádi Magyargécre.

Biztosított minden olyan eszköz és berendezés, amely lehetővé teszi, hogy például  jobb minőségben és nagyobb hangerővel lehessen meghallgatni a szívhangot, mint hogyha a helyszínen az orvos fülében lenne a fonendoszkóp. A rendelkezésre álló kamerán keresztül pedig akár ezerszeres nagyítással is be lehet nézni a páciensek torkába, vagyis sokkal többet lehet látni, „mintha személyesen kukucskálna be” a szakember – fogalmazott a műsorban. 

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +15 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt borult idő várható, inkább az ország északnyugati felén-harmadán vékonyodhat, szakadozhat fel hosszabb időre a felhőzet. Számottevő csapadék nem várható, de szitálás, gyenge eső akár több helyen is előfordulhat. Az Észak-Dunántúlon megélénkül az északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között valószínű. Késő estére 9 és 14 fok közé csökken a hőmérséklet. Az orvosmeteorológiai helyzetben kettősfronti hatás érvényesül.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra