Alrovatok
Rákot okoznak a forró italok
A forró italok jelentős mértékben növelhetik a rák kockázatát. De ezen kívül is egy sor kellemetlen hatásuk van a szervezetünkre. Mivel télen hajlamosabbak vagyunk meleg folyadékokkal magunkba dönteni, érdemes végiggondolni, hogy nem ártunk-e ezzel magunknak. Sorra vesszük a legfontosabb veszélyeket.
Tüdőrák, vastagbélrák, emlőrák: a legádázabb daganatok
Magyarországon a daganatos megbetegedések évi 30-33 ezer áldozatot szednek, ami a lakosságszámhoz viszonyítva nem csak Európában, de világszinten is a legmagasabbnak számít. A leggyakoribb a tüdőrák, amely minden negyedik daganatos halálesetért felelős, ezt követi a vastagbél és a mell rákos megbetegedése. Rizikófaktorok, számok, lehetőségek.
Vastagbélrák után: új élet kezdődik
Akit vastagbélrákkal diagnosztizálnak, az a halálozási statisztikákat figyelembe véve még mélyebb gödörből kell kimásszon, mint az, aki valamilyen "szerencsésebb", a túlélést tekintve reménykeltőbb tumorral keresi a kiutat - üröm az ürömben. Korané Sacika is megjárta a poklot, mégis, mintha nyomot sem hagyott volna rajta az elmúlt két év, sőt! A betegségnek köszönhetően tudott teljesen új életet kezdeni.
Prosztatagyulladás: hogyan ismerhetjük fel?
A prosztatagyulladás az egyik leggyakoribb férfiprobléma, mely az urak 10 százalékát érintheti. Jelentkezhet akut és krónikus formában egyaránt, de nagyon fontos, hogy ha a gyulladásra utaló jeleket érzékeljük, minél hamarabb keressük fel az orvosunkat.
Tüdőrákra hajlamos? Ingyen szűrést kap
Közel ötezer, tüdőrák miatt veszélyeztetett emberen végez térítésmentes mellkas CT-vizsgálatot a legnagyobb hazai képalkotó diagnosztikai szolgáltató. A több tízmillió forint összköltségű vizsgálatokkal az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet Hunchest programjához kapcsolódnak.
A legfontosabb vizsgálatok férfiaknak
A nők sokkal egészségtudatosabban élnek, mint a férfiak, sokkal inkább odafigyelnek életmódjukra, táplálkozásukra, rendszeresebben járnak szűrővizsgálatokra. Nem véletlenül mondják, hogy a nők kezében van a család egészsége, hisz sokat tehetnek azért, hogy a férfiak ne dugják homokba a fejüket, időben eljussanak orvoshoz, változtassanak rossz szokásaikon, egészségesebben éljenek.
Tanácsok a kemoterápia mellékhatásainak kivédésére
A kemoterápia számos mellékhatással járhat, gyakori panaszokból hosszú listát lehet összeállítani. Ugyanakkor az, hogy pontosan mire számíthat a kezelt beteg, nagyban függ az alkalmazott készítményektől és azok szervezetbe juttatásának módjától.
Mellrák: veszélyben az 50 év alatti nők
Idén a radiológiai világnap a mammográfia lehetőségeivel foglalkozik. A korszerű emlődiagnosztika már itthon is bárki számára elérhető, ám a szűréseken való részvétel igen alacsony. A meghívott nők épphogy fele jelenik meg e programokon, holott a mammográfia segítsége révén 40 százalékkal csökkenthető lenne a mellrák miatti halálozás.
Nagyrészt borult idő valószínű, de keleten, északkeleten kisebb körzetekben felszakadozhat a felhőzet. A Dunántúlon többfelé várható csapadék: zömmel eső, de a hegyekben havas esőbe, havazásba válthat a halmazállapot. Néhol északkeleten is előfordulhat gyenge csapadék, a magasabb részeken kisebb havazás. Az északkeletire forduló szél hajnalra megélénkül, az északkeleti tájainkon meg is erősödik.Hajnalban -2, +4 fok valószínű. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.