Varázsgombával kezelnék a rákosokat

A pszichedelikus hatású varázsgomba jótékony hatásait igazolták előrehaladott rákbetegek kezelésénél a New York-i Egyetem Lagone Orvosi Központjának kutatói.

Hat hónapon át tartó hatás

Az eredmények azt mutatták, hogy - pszichológiai tanácsadással kombinálva - a pszilocibin nevű hallucinogén drog egyetlen adagja akár hónapokon át csökkenheti a daganatos betegségekkel küzdők nyugtalanságát és depresszióját - írja az Origo .

A varázsgomba hatásait több kutatás is vizsgálta már korábban. Ezek egyike szerint a pszilocibin segítségével ki lehet kapcsolni azokat az agyi területeket, amelyek súlyos depresszió esetén túlműködnek .

A megjelent tanulmány szerint a különleges engedéllyel alkalmazható anyag rövid idő alatt enyhítette a tesztalanyok panaszait, majd a résztvevők négyötödénél fél éven át megmaradt a hatása.

A varázsgomba hatóanyagával javíthatják a rákos betegek hangulatát
A varázsgomba hatóanyagával javíthatják a rákos betegek hangulatát

Jeffrey Guss, a tanulmány társszerzője rámutatott, a résztvevő betegek egyike sem számolt be súlyosabb mellékhatásokról, így például olyanról, amely miatt kórházi kezelésre szorult volna.

Olcsó és hatékony eszköz

Amennyiben a nagyobb klinikai tesztek is sikeresek lesznek, egy biztonságos, hatékony és olcsó gyógyszerhez jutunk a rákbetegek levertségének és elkeseredettségének enyhítésére - mondta Stephen Ross, a tanulmány vezetője. Hozzátette, ezáltal a betegek körében magasnak számító öngyilkossági arány is visszaszorítható.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A párásság és a köd megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!