Mit tehetünk, hogy sikerüljön a rák kezelése?

Évről évre nő a rákos megbetegedések száma, azonban számos daganatos betegség gyógyítható, különösen, ha időben észleljük a problémát. Mit tehetünk azért, hogy a rákkezelés sikerüljön?

A tumoros betegségek kezelésében leginkább a kemoterápia segíthet, valamint, ha az orvos utasításait követjük. Azonban vannak olyan kiegészítő kezelések is, amelyekhez a beteg közreműködésére van szükség.

A rákkezelésről

A daganatos betegségek kezelése több pontból is áll: ezek a sebészi eltávolítást, kemoterápiát és sugárkezelést tartalmazzák. A kemoterápia lényege, hogy a beteget sejtmérgekkel, citosztatikumokkal kezelik, melyek elpusztítják és szaporodásukban gátolják a rákos sejteket. Ezekre a szerekre a rákos sejtek különösen érzékenyek. A kemoterápiát a másik két kezelés kiegészítésképp is alkalmazzák, ilyenkor adjuváns kemoterápiás kezelésről beszélünk: műtét előtt csökkentik a tumor méretét, ezáltal biztonságosabbá teszik az eltávolítását. Műtét után pedig a kiújulás és az áttétek kialakulásának megelőzésére alkalmazzák. E mellett későbbi rákstádiumok esetén is alkalmazzák, amikor a szóródott, helyi kezeléssel már nem eltávolítható rákos sejtek elpusztítása a cél. Szájon át, vagy vénás injekció formájában történik a kezelés.

A kiegészítő kezelésekről

A kiegészítő, azaz a szupportív kezelések nagyon fontosak, mivel a kemoterápia sok esetben az egészséges sejteket is elpusztítja, ami nagyon megviseli a szervezetet. Ezeknek a kezeléseknek az a célja, hogy enyhítsék a daganatos betegség, vagy a terápia közben fellépő mellékhatásokat, panaszokat, így javítják a beteg általános közérzetét, életminőségét.

A szupportív kezelés részét képezik a speciális étrend-kiegészítő készítmények, a megfelelő étrend, a kiegyensúlyozott életvitel, a mozgás is. Ide tartozik az évtizedek óta használt, magyar fejlesztésű cseppes gyógyszerkészítmény is, amely összetett módon tartalmazza a szükséges nyomelemeket.

A rákos betegségek esetében nagyon fontos a környezetünk támogatása!
A szupportív kezelés része az is, hogy a környezetünk támogasson minket!

Azonban a kiegészítő szerek szedését megelőzően mindenképpen konzultáljunk az orvosunkkal, hiszen az ő ajánlása által választhatjuk ki a legmegfelelőbb kezelést. Rengeteg "csodaszert" árulnak már, azonban ezek nagy része nem megfelelő, így érdemes körültekintően alkalmazni a készítményeket.

A megfelelő táplálkozás elengedhetetlen

Nagyon fontos a megfelelő táplálkozás! Előfordulhat, hogy a beteg már nem képes elegendő táplálékot magához venni, ilyenkor speciális tápszerekre is szükség lehet. Ilyenkor úgynevezett mesterséges táplálást alkalmaznak. A legyengült szervezet számára különösen fontosak a megfelelő tápanyagok és az ezekből nyert energia.

A napi alapanyagcseréhez körülbelül napi 1500 kcal szükséges, ha e mellé mozgás is párosul, ez az igény nő. Egy legyengült szervezet sokkal több kalóriát igényel, hiszen a kemoterápia és a rákos megbetegedés rendkívül lecsökkenti a napi energiákat, így azt pótolni kell. Daganatos betegségnél ez az igény azért is fokozódik, mert a rákos sejtek a szervezetből veszik el a szaporodásukhoz szükséges tápanyagokat.

Emiatt a beteg fizikai állapota csak tovább romlik, így ha nem visz be elegendő tápanyagot kóros soványság léphet fel, ami csak fokozza az anyagcserét, kiürülnek a cukorraktárak, lebomlanak a zsírraktárak és a fehérjét cukorrá alakítja a testünk. Ha megfelelően táplálkozik a beteg, akkor a gyógyulási folyamat is eredményesebben, gyorsabban zajlik le. Különösen fontos a megfelelő fehérjebevitel, ugyanis ezáltal jobban reagál a beteg a kezelésekre. A helyes táplálkozás csökkenti a szövődmények kialakulását, nő a teherbíró-képesség, gyorsabban gyógyulnak a sebek.

Élet a rák után. Ez sem könnyű! A rákbetegség esetében nemcsak a diagnózis elfogadása és a kezelések végigcsinálása rendkívül megterhelő, de a gyógyulás után a mindennapokba való visszailleszkedés is komoly nehézségeket okoz a betegeknek. Miért olyan nehéz ez?

Mit egyen a beteg?

Fehérjében , vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag étrendet kell követni, valamint minőségi zsírokra is szükségünk van. A kemoterápia napi 30 gramm fehérjét is felemészthet, így a daganatos beteg fehérjeigénye napi 75-110 grammra emelkedik. Válasszunk sovány, minőségi húsokat, tartalmazzon az étrend sok zöldséget, gyümölcsöt, és gondoskodjunk a megfelelő minőségű szénhidrátbevitelről is!

A megfelelő étrend mellett a mozgás is nagyon fontos! Érdemes könnyebb mozgásformákat választani, minél több időt tölteni a szabadban a lábadozást követően. Emellett a megfelelő hozzáállás is rendkívül fontos, hiszen ha hiszünk a gyógyulásban, igyekszünk olyan tevékenységeket folytatni, amelyek számunkra kedvesek, több időt töltünk a családunkkal, barátainkkal, akkor a terápia is sikeresebb lesz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.