Alrovatok
Hogyan válik a rák gyógyszerrezisztenssé?
Amikor a gyógyszerrezisztencia kifejezés elhangzik, legtöbben azokra a veszélyes baktériumokra gondolnak, amelyek ellen már alig vannak fegyvereink, mert szinte az összes antibiotikumra érzéketlenek. Pedig nagyon hasonló a probléma a daganatok kezelésénél is, mert a ráksejtek is képesek változni, és védelmet kifejleszteni az ellenük bevetett gyógyszerekkel szemben. A kutatók versenyt futnak a tumorsejtekkel egy olyan tusában, ahol élet és halál a tét.
"Terhesen kaptam a hírt: rákos vagyok"
Hogyan közölhetjük ötéves kislányunkkal a rákot? Tóth Kata egy mesekönyv lapjain írta le betegségének történetét, amely nem csak daganatos betegek számára lehet tanulságos. Egy onkopszichiáterrel pedig arról beszélgettünk, hogyan lehet a súlyos betegségről, az elmúlásról beszélgetni egy kisgyermekkel?
A halál csókjával pusztítják a rákot
Már régóta ismert a tudósok előtt, hogy az emberi testben bizonyos fehérjék fontos szerepet játszanak a rákos tumorok szétterjedésében, de nem tudták megállítani ezeket. Most azonban kutatók rájöttek, hogy a halál csókjának nevezett módszerrel hogyan pusztíthatják el az eddig semmiféle gyógyszerezésre nem reagáló proteineket.
Vastagbélrák: csökkentsük a rizikót!
A bélrendszeri daganatos megbetegedések a leggyakoribb daganattípusok közé tartoznak, melyek évente több ezer ember halálát okozzák. A szakemberek szerint minden huszadik embert veszélyeztetheti a vastagbélrák. Milyen módszerekkel csökkenthetjük a rizikót?
Gyermekkori agydaganat: mi van a hátterben?
A gyermekkori agydaganatok genetikai hátterét térképezi fel a Semmelweis Egyetem II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikájának most indult kutatása. A mintegy száz beteg bevonásával megvalósuló vizsgálat kiterjed arra is, hogy a felnőtteknél alkalmazott gyógyszerek közül melyek lehetnek hatékonyak a gyermekek számára is.
Közel 20 évig védhet a béltükrözés
Legalább 17 évig jelentősen véd a kolorektális daganatok (vastag- és végbélrák) kialakulásával és az azokból eredő halálozással szemben egy egyszeri részleges béltükrözés, a szigmoidoszkópia - derült ki a témában készített eddigi leghosszabb távú vizsgálatból.
A felhőzet fokozatosan csökken, szakadozik, de maradhatnak felhősebb körzetek is. Csapadék nem várható. Az északkeleti, északi szél veszít erejéből.Késő estére 2 és 8 fok közé hűl le a levegő. A szerdán térségünkbe érkezett hidegfront orvosmeteorológiai hatása csütörtökön is érezhető marad, de fokozatosan gyengül.