Alrovatok
Méhnyakrákjelek: minden nőnek ismernie kell
Ha az alábbi tüneteket tapasztaljuk magunkon, haladéktalanul forduljunk orvoshoz. A legjobb pedig, amit tehetünk, hogy minden évben elmegyünk rákszűrésre, hiszen a betegség gyógyítására akkor van a legnagyobb esély, ha még a korai szakaszban felismerik.
50 millióval segíti a rákos betegeket a Béres
Ötvenmillió forint értékű Béres Csepp adományt adott a daganatos betegek gyógyulásának támogatására a Béres Alapítvány az ország legjelentősebb daganatos betegeket tömörítő szervezetek vezetőinek a rákellenes küzdelem világnapjához kapcsolódva.
Méhnyakrák: százak halnak bele, pedig kivédhető
Évente több mint ezer magyar nőnél diagnosztizálnak méhnyakrákot, és majdnem ötszáz beteg el is veszíti a harcot a betegséggel szemben. A HPV-fertőzés elleni védőoltással, illetve a szűrővizsgálatok rendszeres látogatásával ugyanakkor szinte teljesen kivédhető lenne ez a súlyos betegség.
Új módszerrel deríthető ki a prosztatarák
Hatalmas előrelépést jelenthet a multiparametrikus - több paraméterre kiterjedő - MRI-vizsgálat a prosztatarák pontosabb felismerésében - állítják brit szakemberek, akik szerint a módszer csaknem kétszer annyi rosszindulatú daganat felismerését teszi lehetővé.
Egy hét a méhnyakrák elleni küzdelemért
A nőket sújtó daganatos megbetegedés veszélyeire, az éves szűrővizsgálatok és a védőoltás fontosságára hívja fel a figyelmet a XI. Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét január 22-28. között. Országszerte több mint 70 településen tartanak előadásokat a témában, jelképesen gyöngyöt fűznek, Budapesten pedig egy fotókiállításon is bemutatják a betegségben érintettek igazi érzelmeit.
A felhőzet fokozatosan csökken, szakadozik, de maradhatnak felhősebb körzetek is. Csapadék nem várható. Az északkeleti, északi szél veszít erejéből.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2 és +3 fok között várható, de a szélvédett fagyzugokban ennél hidegebb, a belvárosi, tóparti részeken enyhébb is lehet a hajnal. A szerdán térségünkbe érkezett hidegfront orvosmeteorológiai hatása csütörtökön is érezhető marad, de fokozatosan gyengül.