Nagy változás a magyar rákgyógyításban

Az utóbbi évtizedben jelentősen nőtt a daganatos betegek gyógyulásának aránya. A legjelentősebb fejlődés a hererák, a szájüregi rákok és az emlőrák esetében történt.

2006 és 2013 között 12-13 százalékkal javult a rákos betegek gyógyításának eredményessége Magyarországon. Az Országos Onkológiai Intézet (OOI) felmérése szerint az elmúlt néhány évben több daganatos betegség kezelésében is komoly előrelépés történt. Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója az M1-nek úgy nyilatkozott: a legjelentősebb fejlődés a hererák , a szájüregi rákok és az emlőrák esetében történt; utóbbiak 70 százaléka már teljesen meggyógyítható.

A rákos megbetegedések világszerte nagy problémát okoznak. Mivel a legtöbb esetben nem lehet rájönni a betegség kialakulásának valódi okára, kiemelten fontos a megelőzés, melyhez az egészséges életmód és táplálkozás elengedhetetlen. Hogyan előzhető meg a rák? Cikkünkben talál néhány tanácsot!

Ezzel együtt Magyarországon az összes halálozás 26 százaléka daganatos megbetegedés miatt következik be, ami megegyezik az uniós átlaggal - tette hozzá az orvosprofesszor. Azt mondta: a legeredményesebb küzdelem, ha kiiktatjuk életünkből a rákkeltő tényezőket, valamint minél gyakrabban veszünk részt szűrésen . Ez utóbbi a méhnyak-, a vastagbél- és az emlőrák esetében lehetséges. Példaként említette, hogy ha a veszélyeztetett korosztályban lévő magyar nők nem csupán 39-42 százalékra járna szűrésre, jóval eredményesebb lehetne a gyógyítás is.

A rendszeres szűrés elengedhetetlen a korai diagnózis felállításához
A rendszeres szűrés elengedhetetlen a korai diagnózis felállításához

Még mindig rosszak a statisztikák

Magyarországon évente az összes haláleset egynegyedéért rákos megbetegedések felelősek. Az évi 30-33 ezer áldozat a lakosságszámhoz viszonyítva nemcsak Európában, de világszinten is a legmagasabbnak számít. A leggyakoribb a tüdőrák , amely minden negyedik daganatos halálesetért felelős, ezt követi a vastagbél és a mell rákos megbetegedése. A rákos betegségek okozta halálesetek lakosságszámhoz viszonyított aránya Magyarországon 20 százalékkal magasabb, mint az Európai Unió átlaga, egyben a legmagasabb Európában és globális szinten is. Az új megbetegedések aránya hazánkban ugyanakkor kis mértékben még az uniós átlagnál is kedvezőbb. A daganatos betegségek a férfiakra jelentenek nagyobb veszélyt: hazánkban annak esélye, hogy egy férfi 75 éves korára meghal rákban 22 százalék, míg a nők esetében 12.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

A felhőzet fokozatosan csökken, szakadozik, de maradhatnak felhősebb körzetek is. Csapadék nem várható. Az északkeleti, északi szél veszít erejéből.Késő estére 2 és 8 fok közé hűl le a levegő. A szerdán térségünkbe érkezett hidegfront orvosmeteorológiai hatása csütörtökön is érezhető marad, de fokozatosan gyengül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!