Veszélyesebb az elhízás, mint hittük

A dohányzás káros hatásai mellett ideje a súlytöbbletből adódó veszélyekre is fokozottabban felhívni a figyelmet.

Túlsúlyos vagy elhízott? Nem mindegy, számolja ki!

Évek, sőt, évtizedek óta rengeteg szó esik a dohányzás egészségkárosító hatásairól. Tudósok szerint azonban itt az ideje többet beszélni az elhízás potenciális veszélyeiről is. Az Egyesült Királyságban például bizonyos ráktípusok esetén már jóval több új megbetegedésért felelős a súlyfelesleg, mint a cigaretta.

Az elhízottak körében gyakoribb a veserák

Egy friss felmérés szerint a dohányzással összefüggésbe hozott új bélrákos megbetegedéseknél csaknem 1900-zal több azoknak az új eseteknek a száma, amelyek hátterében a túlsúly állhat. Emellett a tetemes súlyfelesleg éves szinten 1400-zal több veserákos , 460-nal több petefészekrákos és 180-nal több májrákos megbetegedés okozója lehet, mint a dohányzás.

túlsúly, elhízás, súlyfelesleg, rák, daganat, veszély,
13 daganattípus kialakulásának kockázatát növeli meg az elhízás. Fotó: 123rf

10-ből 1 gyerek elhízott

A rák ellen küzdő szervezetek szerint továbbra is a dohányzás marad a rák első számú megelőzhető oka, ám míg a dohányosok száma csökken, addig az elhízottak aránya nő. Egyre sürgetőbb tehát, hogy a tetemes súlyfelesleg veszélyeire , valamint az elhízás elleni küzdelem fontosságára hívják fel az emberek figyelmét, és a mielőbbi cselekvésre motiváljanak mindenkit, aki túlsúllyal küzd.

Az Egyesült Királyságban csaknem minden harmadik felnőtt túlsúlyos. A gyerekek körében szintén aggasztó a helyzet: ötéves korukra tízből egy gyermek számít elhízottnak, 11 éves korukra pedig ötödüknek kell a túlsúlyból adódó problémákkal megküzdeniük. A tudósok szerint az elhízás 13 daganattípus kialakulásának kockázatát is megnöveli, a folyamat pontos megértéséhez ezért további kutatásokat sürgetnek.

Forrás: dailymail.co.uk

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!