Új rákellenes szert fejlesztenek Magyarországon

A programozott sejthalál serkentésével pusztítja el a daganatokat az a kísérleti gyógyszerjelölt, amelynek sikeréről a Nature folyóirat számolt be a közelmúltban.

A nemzetközi kutatás élén a Servier Kutatóintézet Zrt. magyar szakemberei állnak, együttműködve az MTA TTK Szerves Kémiai Intézetével és több hazai egyetemmel is. Az új szer az úgynevezett programozott sejthalál folyamatát serkenti. A programozott sejthalál (idegen szóval apoptózis) az állatokban és az emberi szervezetben is folyamatosan zajló, természetes folyamat, amely a sérült, fertőzött vagy daganatos sejtek "öngyilkosságát" teszi lehetővé.

leukémia
Leukémia a mikroszkóp alatt. Az új szer eredményesen harcolhat ellene

A Servier Kutatóintézet Zrt. által létrehozott gyógyszerjelölt-molekulának több olyan előnyös tulajdonsága is van, amilyenek a korábbi, hasonló hatású szereknél hiányoztak. Ezek megkönnyítheti a folyamatot, hogy a hatóanyagból valóban gyógyszer váljon.

A gyógyszerjelölt-molekulával nagyon jó eredményeket értek el leukémiás, limfómás és egyéb daganatos sejttenyészeteken, és ezeket az állatkísérletek során is meg tudták ismételni.

Blaskó Gábor akadémikus és Kotschy András, a Servier Kutatóintézet főigazgatója szerint az emberi (klinikai) próbák még az idén elindulhatnak.

A reményeket illetően az MTA honlapján megjelent közleményből kiderült, hogy meghatározták az S63845-as jelzésű anyag kezelésre potenciálisan érzékeny daganattípusok körét. Sejttenyészetes rendszerben a 25 vizsgált mielóma multiplex sejtvonal közül 17 kimondottan fogékonynak, további 6 pedig mérsékelten fogékonynak mutatkozott a szerre, és csupán 2 sejtvonal nem reagált a kezelésre.

Magyarországon a daganatos megbetegedések jelentik a halálozásért felelős egyik legnagyobb betegségcsoportot, hiszen átlagosan minden negyedik beteg rákban hal meg. Az OECD áltzal vizsgált országok listáján csak Mexikó szerepel rosszabbul nálunk a rákos halálozásban. Részletek!

A fogékonyak között olyan sejtvonalak is akadtak, amelyek rossz prognózisú, más gyógyszerekkel alig kezelhető daganatokból származtak. A gyógyszer fejlesztői ezért elképzelhetőnek tartják, hogy az S63845 olyan tumorokkal is sikeresen megküzd majd, amelyek a szokványos kezelésekkel szemben érzéketlenek.

A mielóma multiplex után a kutatók egy sor emberi limfóma- és leukémia-sejtvonallal folytatták a kipróbálást. A siker ebben a rendkívül diverz csoportban változó volt, de egyes specifikus daganatféleségek, például a Burkitt-limfóma és az akut mieloid leukémia esetében valamennyi tesztelt sejtvonal érzékenyen válaszolt a kezelésre. Végezetül a sejtkultúrás vizsgálatokat kiterjesztették egy nem vérképzőszervi daganatokat felsorakoztató sejtvonal-panelra, amely tüdőrák-, emlőrák- és melanóma-sejtvonalakat tartalmazott. Ezekre a sejtvonalakra az önmagában adott S63845 kevéssé hatott, mint ahogy a korszerű célzott terápiás szerek, az úgynevezett tirozinkináz-gátlók is csak lelassítani tudták a növekedésüket, de el nem pusztították őket.

Az S63845 és a tirozinkináz-gátlók együttes alkalmazása viszont már ezekben a sejtvonalakban is markáns sejtpusztulást váltott ki, amiből az valószínűsíthető, hogy a daganatok e csoportjában az új vegyület inkább kombinációs kezelések összetevőjeként kerülhet majd a klinikai gyakorlatba.

Forrás: MTA

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!