Rák: az 5 leggyakoribb megbetegedés

A méhet érintő ráktípusok terén kisebb-nagyobb javulás történt, a többi megbetegedés esetében azonban romlott a helyzet 2001 és 2010 között Magyarországon a nőket érintő leggyakoribb rákos betegségek között.

Az rendszeres önvizsgálat és a 45 és 60 közötti hölgyek esetében a kétévente javasolt mellrákszűrés.

Jelentősen, 20 százalékkal, 5204-ről 6257-re nőtt a vizsgált időszakban a bőrrákos megbetegedések száma, amiben a lap által megkérdezett szakember szerint komoly szerepe van a túlzásba vitt napozásnak. A bőrrák esetében egyértelműek a kockázati tényezők - az örökletes hajlamokon túl a világos, szeplős, erősen anyajegyes bőr, valamint a napégés - így a megelőzés is viszonylag egyszerű: a legveszélyesebb, késő délelőtti-kora délutáni órákban kerülni a kell a napfényt, leégni pedig tilos. Az arra hajlamosaknál fontos a rendszeres orvosi ellenőrzés is.

Az emlőrák a leggyakoribb betegség a nők körében

A feketelista harmadik helyén a tüdőrák szerepel. Ebben különösen szomorú, hogy míg a férfiak körében örvendetesen, 10 százaléknál is nagyobb mértékben csökkent a megbetegedés száma, a nők esetében a folyamat éppen fordított, 8 százalékos növekedés történt.

A 10 legveszélyesebb daganattípus

Kisebb mértékben, de nőtt a vastagbélrákos megbetegedések száma is. Ráadásul ez a fajta daganat jóval több emberben bujkál, csak a tünetek hiánya miatt sokan nem tudnak róla. A szakemberek szerint legalább 10 ezer ember él Magyarországon ezzel a betegséggel, miközben egy vastagbéltükrözéssel időben felfedezhető és megszüntethető a daganatot megelőző állapot.

A végére jó hír is van: a méhnyakrák előfordulása annyira lecsökkent - majdnem 40 százalékkal -, hogy ez a betegség el is tűnt a lista első öt helyéről. A pozíciót méh megbetegedéseit összefoglaló a méhtestrák vette át, de szerencsére itt is javul a helyzet, valamelyest csökkent az újonnan diagnosztizált esetek száma.

Forrás: www.mno.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!