Javítja a rákbetegek esélyeit az intelligens sebészkés

Pillanatokon belül képes kimutatni a méhrákos sejteket egy forradalmian új sebészeti eszköz – állítja egy, a témában megjelent friss tanulmány.

A szilárd tumorok kezelése során ma a rosszindulatú daganatok műtéti eltávolítása jelenti a legjobb esélyt a gyógyulásra. A tumorokat egészében, a környező egészséges szövetekkel együtt vágják ki a sebészek. Mint azonban azt az Imperial College London egy korábbi közleménye írja, gyakran nehéz megkülönböztetni egymástól az egészséges és kóros szöveteket. A magyar Takás Zoltán, a londoni intézmény professzora azonban kifejlesztett egy sebészeti okoseszközt, az úgynevezett iKnife-ot, amely képes azonnal nagy hatékonysággal meghatározni, hogy a sebésznek milyen szövettel van éppen dolga.

Az eszköz alapja egy elektromos sebészkés, amely a szövetek hirtelen felforrósításával végzi el a vágást, minimalizálva ezáltal a vérveszteséget. Eközben viszont a szövet elpárolog, az így képződő füstöt pedig a műtő légcserélő berendezései szippantják magukba. Takáts professzor meglátta a lehetőséget a folyamatban, ugyanis az említett füst igen gazdag biológiai információkban. A különböző típusú sejtek más és más koncentrációban állítanak elő különféle anyagcseretermékeket, ezeket megmérve pedig megbecsülhető, hogy az adott szövet milyen állapotban van. A kutató ennek érdekében tömegspektrométerrel ötvözte az elektronikus sebészkést, így jött létre az iKnife.

Az Imperial College London szakértői legfrissebb, a Cancers című folyóiratban közölt tanulmányukban bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy a mellrák és az agydaganatok kezelésénél már hatékonyan használt iKnife a méhrák felderítésében is segítséget jelenthet – számolt be róla a The Guardian. A sebészkés a kísérletek során másodpercek alatt 89 százalékos megbízhatósággal azonosította a méhből eltávolított rákos sejteket.

A kés hatékonyságát 150 feltételezetten méhrákos nő szövettani mintáján bizonyították, és az eredményeket összehasonlították a jelenleg rendelkezésre álló diagnosztikai módszerekéivel. A kutatócsoport azt tervezi, hogy klinikai tesztelésnek veti alá az iKnife-ot, és ha megerősítést nyer hatékonysága, akkor szélesebb körben is elterjedhet a méhrák diagnosztikai eszközeként.

A méhrák a negyedik leggyakoribb rákfajta a brit nők körében, és évente körülbelül kilencezer embert érint az Egyesült Királyságban. A szövettani elemzés több hetet vesz igénybe, ráadásul az esetek csupán tíz százalékában igazolódik be a rák gyanúja. Az új módszerrel azonnal megállapítható a diagnózis, és elkerülhető az idegtépő várakozás, illetve jóval korábban elkezdhető a kezelés – magyarázta a kutatást vezető Sadaf Ghaem-Maghami.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.