Hány ejakuláció kell prosztatarák ellen?

Szerelmes együttlét, maszturbálás vagy akár csak egy kellemes álom végeredménye - egy amerikai tanulmány szerint minél gyakrabban ejakulál egy felnőtt férfi, annál kisebb eséllyel alakul ki nála prosztatarák.

A kutatók közel közel húsz éven át, 1992 és 2010 között követtek nyomon mintegy 32 ezer férfit. Ez idő alatt a résztvevők közül majdnem 4 ezer főnél diagnosztizálták a prosztata rosszindulatú elváltozását. A felvett adatok alapján kimutatták, hogy azok körében, akiknek havonta legalább 21 alkalommal volt magömlése a húszas éveikben, 19 százalékkal alacsonyabb volt a daganat előfordulása, mint akik 7 alkalomnál kevesebbszer éltek át ilyen örömöket. A gyakoribb ejakuláció a negyvenes éveikben járók esetében 22 százalékkal csökkentette a kockázatot.

A túlsúly jelentősen növeli - egyebek mellett - a prosztatarák kialakulásának kockázatát is, ezért érdemes rendszeres testmozgással és megfelelő táplálkozással küzdeni az elhízás ellen. Részletek itt.

"A rendszeres magömlés bizonyos mértékig az általános egészségi állapot fokmérője. Azok a férfiak, akik nagyon ritkán ejakulálnak, sokkal inkább hajlamosak számos orvosi problémára, sőt a nem prosztatarák által előidézett elhalálozások is gyakoribbak az esetükben" - mutatott rá a tanulmányt vezető Jennifer Rider epidemiológus. "Bár felfedezésünk alátámasztására olyan további tanulmányokra lesz szükség, amelyek feltárják a megfigyelt összefüggések mögött meghúzódó lehetséges biológiai mechanizmusokat, az eredmények már önmagukban is arra engednek következtetni, hogy az ejakuláció és a biztonságos szexuális aktivitás felnőttkorban hatékony stratégia lehet a prosztatarák kockázatának csökkentésére" - tette hozzá a szakember.

A rendszeres ejakuláció nagy mértékben csökkentheti a prosztatarák kockázatát
A rendszeres ejakuláció nagy mértékben csökkentheti a prosztatarák kockázatát

Nem ez volt az első tanulmány, amely az ejakuláció hatását vizsgálta a prosztatarák rizikójára. Ausztrál kutatók 2003-ban mintegy 2300 férfi adatait hasonlították össze - a résztvevők nagyjából felénél korábban ilyen típusú rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak. Az adatokból kinyert eredmények azt mutatták, hogy azok körében, akik hetente 5-7 alkalommal ejakuláltak, 36 százalékkal alacsonyabb volt a rák kockázata, mint azok körében, akik kettőnél kevesebbszer jutottak el a csúcsra.

Nehéz időben felfedezni

A prosztatarák a második leggyakoribb halálok a daganatok közül a férfiaknál. Magyarországon évente ezernél is több beteg esetében bizonyul végzetesnek a kór, amely bár korai stádiumban felfedezve jól gyógyítható, tünetek hiányában erre csak rendszeres urológiai vizsgálat mellett van lehetőség. A rák kialakulásában több rizikófaktor is ismert, így például az idősebb kor, vagy éppen ha a családi kórtörténetben már előfordult a betegség. Ezeken természetesen változtatni nem lehet, de bizonyos életmódbeli szokások módosításával javíthatóak a kilátások. Jennifer Rider és kutatócsapatának felfedezése tehát ezen a téren ígér hasznos módszert.

Forrás: reuters.com , attn.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!

Figyelmeztetés!

Az általad megtekinteni kívánt tartalmunk olyan elemeket tartalmaz, amelyek az MTTV. (2010. évi CLXXXV. törvény) által rögzített besorolás szerinti V. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Csak akkor tekintsd meg, ha elmúltál 18 éves.