Egyre több nőt veszélyeztet a mellrák

Az országos szűrőprogramok ellenére egyre több magyart veszélyeztet az emlőrák. Szűrésre 1, kezelésre 23 milliárdot költ az állam.

2015-ben 2220 nő és 30 férfi halt meg mellrákban vagy annak szövődményében - idézi Rétvári Bence államtitkár parlamenti válaszát a hvg.hu . 2010 óta a Nemzeti Rákregiszter adatai szerint 44.543 női és 895 férfi emlőrák megbetegedést regisztráltak. Éves lebontásban látszik, hogy egyre több a beteg, bár az államtitkár megjegyzi, hogy emlőrák tekintetében az OECD-átlagnál itthon kicsivel jobb a helyzet.

Idejében felfedezve csaknem mindig gyógyítható

Az emlőrák az egyik leggyakoribb daganatos megbetegedés, az összes női rákok közel 13 százalékát teszik ki. Jellemzően a változókorban kezdődik vagy mutatkozik meg először. Gyakorisága évről évre nő, Magyarországon ma már a leggyakoribb női ráktípusnak számít. Bizonyos kutatások szerint minden kilencedik nőnek esélye van rá, hogy élete során emlőrákja alakuljon ki. Kevésbé köztudott, de ez a daganattípus sem csak őket veszélyezteti, férfiakban is előfordul. Bár náluk jóval ritkább, ugyanakkor gyorsabb lefolyású.

Az emlőrák korai diagnosztizálásához elengedhetetlen a rendszeres szűrés
Az emlőrák korai diagnosztizálásához elengedhetetlen a rendszeres szűrés

Az államtitkár válasza szerint egyre többet költ az állam mammográfiás szűrésekre, 2016-ra az összeg meghaladta az egymilliárd forintot. A betegekre fekvőbeteg szakellátásban - aktív és krónikus ellátásokat összeadva - nagyjából 13,4 milliárd forintot, járóbeteg szakellátásban laborra, gondozásra, CT-re , gyógyszertámogatásra pedig további 10 milliárd forintot költöttek tavaly - derült ki.

Az emlőrák kezelésében a műtétet, a besugárzást, a citosztatikus és hormonkezelést többnyire egymással kombinálva alkalmazzák, és ahol lehetőség van rá, célzott gyógyszeres kezelést is alkalmaznak. A sikeres kezeléshez azonban elengedhetetlen a korai diagnózis, amelyre csak rendszeres szűrés mellett lehet esély. Ráadásul az emlőrák korán felfedezve csaknem teljesen gyógyítható - a rákellenes hatóanyagok fejlesztésével pedig folyamatosan javulnak az eredmények.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

A napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható. A gomolyok napközben össze is állnak, illetve szétterülnek, ezáltal erősen felhős időszakok is lesznek. Csapadék nem várható. Az északkeleti szél sokfelé lesz élénk, olykor erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között valószínű. Késő estére 2 és 8 fok közé hűl le a levegő. A szerdán térségünkbe érkezett hidegfront orvosmeteorológiai hatása csütörtökön is érezhető marad, de fokozatosan gyengül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!