A szűrés hiánya az életünkbe kerülhet!

A mellrák korai felismerésének szerepe kiemelkedően fontos, mivel már a műtéti beavatkozás, a gyógyszeres vagy sugárterápia is megállíthatja a rosszindulatú folyamatokat.

Ennek azonban az a feltétele, hogy a veszélyeztetett nők részt vegyenek a szűrővizsgálatokon. Az emlőrák okozta halálozás Magyarországon továbbra is magas, közel 2500 nőt veszítünk el a betegség következtében.

A statisztikák szerint napjainkban minden tizedik nőnél kialakul az emlőrák. A korai, áttétet még nem képzett emlőrákok 95 százalékban tökéletesen gyógyíthatóak, így nyilvánvaló a rendszeres szűrések jelentősége és haszna. Azonban az új megbetegedések jelentős hányadát előrehaladott klinikai stádiumban ismerik fel, sokan ugyanis félelemből vagy hanyagságból nem veszik igénybe a szűréseket.

Ma már a mellrák HER2 típusú, különösen agresszív formája ellen is létezik kezelés: célzott és hatékony biológiai terápia alkalmazásával. Ám ehhez is az kell, hogy időben felismerjék a betegséget.

"A HER2 egy receptor, ami a daganatsejtek felszínén létezik. Amíg erre nem volt kezelésünk, addig ezeket a típusú daganatokat agresszívabbaknak tartottuk. Amióta erre a HER2 receptorra van már kezelésünk, azóta természetesen egy sokkal kedvezőbb kimenetelű betegségről beszélünk" - mondta el Dr. Szentmártoni Gyöngyvér onkológus a Magyar Rákellenes Liga szervezésében megrendezett HER2 Betegklub keretében.

További információk: www.rakliga.hu "Nagyon fontos szerepe lenne az önvizsgálatnak, valamint a rendszeres szűrőprogramokon való részvételnek. Pillanatnyilag Magyarországon az 50 százalékot alig éri el a mammográfiás szűrővizsgálatokon való részvétel, pedig ha ezt az arányt sikerülne 70 százalékra emelni, akkor egyharmadával javulna a halálozási arány."

A HER2 Betegklubban emellett speciális fehérnemű- és fürdőruha-bemutatót is tartottak. Az ingyenes Betegklub negyedévente rendez összejöveteleket, emellett programokat, tanácsadásokat szervez, nemcsak a gyógyultaknak vagy a betegséggel jelenleg is küzdőknek, hanem azoknak is, akik szeretnék megelőzni a betegséget.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!