A kiújuló mellráknál kisebb a szűrés hatékonysága

Az Egyesült Államok legnagyobb mammográfiás regiszteréből származó információkon alapuló új eredmények azt mutatják, hogy a korábban már mellrákkal kezelt nőknél kisebb hatékonysággal mutatja ki a vizsgálat a megjelenő újabb tumort.

Az emlőrák túlélőinél gyakrabban jelentkezik újra tumor, mint amilyen arányban az ilyen előtörténettel nem rendelkező nőknél az első daganat, ezért különösen fontos az előbbi csoportba tartozók szűrése.

A Journal of the American Medical Association (JAMA) című szakfolyóiratban kedden megjelent tanulmány szerint a mellrák túlélőinél 7 ezrelékes gyakorisággal azonosít a mammográfiás szűrés tumort, míg azoknál a nőknél, akiknek korábban nem volt emlőrákja, 4 ezrelék volt ez az arány. A vizsgálat ugyanakkor 11 százalékkal sűrűbben mulasztotta el észlelni a kiújuló tumort a túlélőknél, noha az érintett nőknél gyakrabban végeztek röntgen-átvilágítást és más radiológiai tesztet a mammográfiát követően.

Az amerikai és ausztrál kutatók együttműködésében készült tanulmányban összesen mintegy 120 ezer mammográfiás felvétel eredményét elemezték. A szűrést követő egy éven belül a mellráktúlélőknél 655, a körülbelül azonos számú többi nőnél 342 tumort fedeztek fel.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően nagyrészt gomolyfelhős, napos időre van kilátás, de a gomolyfelhők időszakosan jobban összeállhatnak. Kevés helyen, nagyobb eséllyel északkeleten, keleten alakulhat ki záporeső. Az északnyugati szelet élénk lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!