A hagymafélék bámulatos hatása

Az új felfedezésnek köszönhetően csökkenhet a rákos megbetegedések száma.

Minden nap egy hagyma

Csak Angliában mintegy 42 ezer bélrákot diagnosztizálnak évente, és ebből több mint 16 ezer eset halálos - írja a Daily Mail. Egy új tanulmány szerint azonban a hagymafogyasztás megnövelésével jelentősen csökkenhet a daganatok kialakulásának kockázata.

hagyma, vöröshagyma, hagymafogyasztás, bélrák, megelőzés, egészség, táplálkozás
Minél több hagymát fogyasztunk, annál nagyobb a védelem (Fotó: 123rf)

A kutatók szerint évente nagyjából 15 kilogramm hagymafélét - többek között vöröshagymát, póréhagymát, gyöngyhagymát és fokhagymát - kellene fogyasztanunk, amellyel megelőzhető lenne a bélrák legtöbb fajtája. Az 1666 személy bevonásával készült tanulmányból kiderült, hogy azoknál, akik sűrűn fogyasztanak hagymát, 79 százalékkal kevesebb a bélrák esélye, mint azoknál, akik csak nagyon ritkán esznek hagymaféléket. A kutatás során 833 bélrákos táplálkozási szakásait hasonlították össze 833 egészséges ember étrendjével.

Nyersen a legjobb

A hagymafélékben lévő bioaktív vegyületekről már korábban bebizonyították, hogy segítenek megelőzni a mell- és a prosztatarák kialakulását, de a belekre gyakorolt pozitív hatásukról most készült először átfogó tanulmány. "Minél több hagymát eszünk, annál nagyobb a védelem" - emelte ki Dr. Zhi Li, a Shenyang Kínai Orvostudományi Egyetem tanulmányának vezetőszerzője. Az ajánlott napi mennyiség 30-40 gramm.

Nem csak a hagyma segít a megelőzésben Eddig is hallhattunk, olvashattunk a keresztesvirágú zöldségek - a káposzta, a kelkáposzta, a karfiol vagy a brokkoli - belekre gyakorolt kedvező hatásairól, de a tudósok csak nemrég jöttek rá, mi történik pontosan ezen zöldségek fogyasztásakor.

Dr. Li rámutatott arra is, hogy nem csak az elfogyasztott mennyiség a fontos, hanem az is, hogy milyen formában esszük a hagymaféléket. A főzés vagy sütés során például jelentősen csökken a hagymákban a bioaktív vegyületek aránya, míg a friss fokhagyma fogyasztása kifejezetten hatásosnak bizonyul a bélbetegségek megelőzésében.

Forrás: dailymail.co.uk

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható erőteljes gomolyfelhő-képződéssel. A gomolyok össze is állnak, illetve szétterülnek, ezáltal napközben erősen felhős időszakok is lesznek. Csapadék nem várható. Az északkeleti szél sokfelé lesz élénk, olykor erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között valószínű. A szerdán térségünkbe érkezett hidegfront orvosmeteorológiai hatása csütörtökön is érezhető marad, de fokozatosan gyengül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!