9+3 tipp a rák elkerülésére

A rák elkerülésére nincs egyértelmű bevált recept, de tenni lehet annak érdekében, hogy minél kisebb legyen az esély kialakulására. Íme 9+3 tipp a rák elkerülésére.

A rák a legijesztőbb betegségeink közé tartozik. Ráadásul nem is egy konkrét okból kiinduló betegségről van szó, hanem olyan állapotról, ami sejtszintű változásokból áll össze. Fertőzések, ételek, alkohol, sőt, akár a napsugárzás hatása is lehet hátterében.

A rák ijesztő betegség, amely azonban egészen hétköznapi tüneteket is mutat. Ha az alábbi 10 jel valamelyikét tapasztalja, azonnal forduljon orvoshoz! Olvassa el Ezek a tünetek utalnak arra, hogy rákosak vagyunk című írásunkat. 2012-ben 14 millió új rákesetet diagnosztizáltak és 8.2 millióan hunytak el a betegség miatt. Elkeserítő hír, hogy becslések szerint a rákosok száma 70 százalékkal emelkedhet az elkövetkező húsz évben. Ami jobb hír, hogy mindezek 30 százaléka elkerülhető lenne.

Összegyűjtöttünk 9+3 tippet, ami segíthet elkerülni a rákot!

1. Törekedjünk az egészséges testsúlyra

Az egészséges testsúly életkorunktól legalább annyira függ, mint magasságunktól. Általában a 20-25 közötti BMI értéket kell szem előtt tartanunk.

2. Mozogjunk többet

A testmozgás nem csak a szívnek tesz jót, hanem a rák esélyét is csökkenti. A napi legalább fél órás fizikai aktivitás mindenkinek ajánlott.

3. Együnk több zöldséget, gyümölcsöt és teljes kiőrlésű ételeket

Ezek az ételek könnyen fellelhetőek és nem túl drágák. Mivel rostban gazdagok, ezért csökkentik a vastagbélrák kialakulásának esélyét is.

4. Együnk kevesebb zsírt és cukrot

A kevesebb, néha több, főleg amikor a cukorról és a zsírról beszélünk. Igyekezzünk mértékkel fogyasztani őket.

A rák ellen nincs bevált recept, de érdemes például kevesebb vörös húst enni

5. Együnk kevesebb vörös húst

A fejlődő világ nagy részében és a jóléti társadalmak fiatalabb generációja közül – például Európában, Amerikában és Ausztráliában – sokan úgy hiszik, hogy sok húst enni egészséges. Ezzel ellentétben érdemes kevesebb és sokkal jobb minőségű húst enni.

6. Igyunk kevesebb alkoholt

Az alkoholfogyasztás a száj- és torokrák kialakulásának egyik nagy kockázati faktora. Emellett a túlzott alkoholfogyasztás önmagában is káros szervezetünkre.

7. Fogyasszunk kevesebb sót

Lehetőség szerint ételeinket kevés sóval főzzük meg. Valamint ne csak azt figyeljük, hogy mennyire sózzuk ételünket, hanem azt is, hogy a pékárukban, a húskészítményekben vagy margarinokban mennyi hozzáadott só van.

8. Kerüljük az étrend-kiegészítőket

Szakember ajánlása nélkül, ne szedjünk feleslegesen, túl nagy mennyiségben étrend-kiegészítőket. Az a legjobb megoldás, ha akkor szedjük őket, ha a dietetikus vagy a háziorvos ezt tanácsolja.

9. A szoptatás kifejezetten hasznos

A szoptatás csökkenti egyes rákfajták kialakulásának kockázatát. A legtöbb országban a közegészségügyi javaslatok között is szerepel, hogy lehetőség szerint a kismamák szoptassanak.

Emellett a legtöbb orvos javasolná, hogy, - a bolygó melegebb pontjain – ahol erős a napsugárzás –, a melanoma elleni védelem érdekében fedjük el magunkat a nap elől, hordjunk kalapot és kenjünk magunkra napolajat. - szokjunk le a dohányzásról, mert ez a szokás világviszonylatban a rákos halálesetek egyötödét teszi ki. - oltassuk be magunkat az olyan vírusok ellen, amelyek rákos megbetegedéseket okozhatnak, például a HPV ellen.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat felől fátyolfelhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!