30 alatt ezért nem ajánlott a mammográfia

Egy új amerikai tanulmány szerint egyes nők számára már 30 éves kortól előnyös lehet a rendszeres mammográfiai vizsgálat. A szakember szerint ugyanakkor ebben az életkorban veszélyes is lehet ez a diagnosztikai eljárás.

"Nem tesz jót, hogy a mammográfia alatt összenyomják a mellett, az is csak az emlődaganatnak kedvez" - melyek a leggyakoribb tévhitek a mammográfiáról? Részletek itt.

"A legtöbb melldaganatot 55 és 65 éves kor közötti nőknél diagnosztizáljuk. Országosan évente több mint 7000 új megbetegedést regisztrálnak, de ezeknek mindössze 5-7 százaléka tartozik a 40 év alatti korosztályba" - mondta el dr. Ormándi Katalin radiológus főorvos a delmagyar.hu-nak nyilatkozva. Hozzátette, fiatal nőknek főként akkor kell odafigyelniük magukra, ha egyenes ági rokonaik körében 40 év alatti korban diagnosztizáltak mellrákot vagy petefészekrákot , illetve ha panaszuk van. Ilyen esetekben valóban ajánlott a mammográfiás vizsgálat, amelyet beutalóval lehet megcsináltatni.

Fiatalkorban nem végeznek rutinszerűen mammográfiás vizsgálatot
Fiatalkorban nem végeznek rutinszerűen mammográfiás vizsgálatot

Magyarországon jelenleg a 45-65 éves korosztály számára létezik szervezett szűrés, amelyre kétévente hívják be a nőket. Fiatalabb korban azért nem végzik ezt a vizsgálatot rutinszerűen, mert ilyenkor ez a módszer nem elég hatékony, ráadásul fiatalkorban a mirigyszövet még kifejezetten sugárérzékeny. Éppen ezért az emlődiagnosztikával foglalkozó szakember dönti el, milyen vizsgáló eljárást alkalmaz az adott esetben: ultrahang- vagy MR-vizsgálattal is kiegészítheti vagy kiválthatja a mammográfiát.

Panaszok esetén persze mindenképpen érdemes foglalkozni a problémával, mert a fiatalkorban kialakuló rák rendszerint igen agresszív és gyors lefolyású. Ráadásul, bár az összes újonnan diagnosztizált beteg között nem emelkedett a 40 év alattiak aránya az elmúlt években, ezzel együtt viszont a fiatalkori esetszám megnövekedett, ahogy minden korosztályban sokkal több az emlőrákos megbetegedés. Éppen ezért 20 éves kor felett minden nőnek havonta ajánlott elvégezni a mellek önvizsgálatát .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.