Vigyázz, ezek az otthoni tesztek könnyen becsaphatnak! – Gyakran valótlan eredményeket mutatnak

Az otthon elvégezhető egészségügyi tesztek jó része alkalmatlan az önvizsgálatra és önellenőrzésre – állapította meg két új tanulmány is. A szakértők ezért komolyabb szabályozást várnak az ilyen termékekhez kapcsolódóan.

Ma már számos olyan gyorsteszt elérhető a patikákban, a szupermarketekben és a drogériákban, amellyel ellenőrizhetünk bizonyos, az egészségünkkel összefüggő paramétereket. Egyes tesztek például az ígérik, hogy kideríthetjük velük, a kelleténél magasabb-e a koleszterin- vagy vércukorszintünk, termékenyek vagyunk-e az adott napokon, jól működik-e a pajzsmirigyünk, vannak-e prosztata- vagy bélproblémáink, esetleg vitaminhiányosok vagyunk-e.

Csakhogy ezek a tesztek nem feltétlenül olyan megbízhatóak, mint azt sokan gondolják. Vagyis az egészségüket is kockáztathatják azok, akik nem fordulnak orvoshoz egy-egy betegség gyanújával, hanem esetleg egy falsnegatív teszteredménnyel nyugtatják magukat. A Birminghami Egyetem kutatói ugyanis megállapították, hogy sok teszt hamis eredményt adhat, valamint a termékek nem is mindig megfelelőek vagy biztonságosak – számolt be róla a The Guardian.

vércukorméréshez vérmintát vesz ujjbegyéből egy szürke pulóvert viselő nő
Az otthon elvégezhető egészségügyi tesztek jó része alkalmatlan az önvizsgálatra és önellenőrzésre. Fotó: Getty Images

A tesztek 60 százaléka nem ajánlható jó szívvel

A tudósok 30-féle otthon használható tesztet vettek górcső alá, amelyeket 19 különböző egészségügyi állapot vizsgálatára fejlesztettek ki. Ezek ára 1,89 és 39,99 font között mozogtak, átszámolva tehát a legolcsóbb tesztek 864, míg a legdrágábbak nagyjából 18289 forintba kerültek.

A British Medical Journalban (BMJ) megjelent két összekapcsolt tanulmány a tesztek 60 százalékát kifejezetten problémásnak találta. Kifogásolták egyebek mellett magát a tesztelő eszköz és a mintavételi eljárás biztonságosságát, az utasítások félreérthetőségét, valamint az eredmények értelmezésével kapcsolatos nehézségeket is. A vizsgált termékek közül mindössze 8-nál fogalmazták meg a gyártók, hogy kiknek alkalmasak ezek a tesztek, és kevesebb mint felüknél tüntették fel az eredmények pontossági arányát. A terméken és a használati utasításban szereplő állításokat alátámasztó tények és eredmények pedig az esetek többségében nem voltak nyilvánosan elérhetők, illetve nem számítottak bizonyító erejűnek. Az ilyen otthoni vizsgálatok többsége tehát még közel sem olyan megbízható, mint például a terhességi gyorstesztek.

A cél a hatékony és biztonságos tesztelés

A tanulmányok rámutattak, hogy a betegek védelme és a visszaélések megelőzése érdekében jobban kellene szabályozni a házilag elvégezhető egészségügyi tesztek árusítását. „Az önvizsgálatban egyértelműen megvan a potenciál a közegészségügy javításához. Ahhoz azonban, hogy hasznosak és pedig ne károsak legyenek, bizonyítottan pontosnak és könnyen használhatónak kell lenniük, valamint világos utasításokkal kell ellátni azokat” – mondta Jon Deeks professzor, a Birminghami Egyetem munkatársa és a tanulmányok társszerzője.

A brit Gyógyszerek és Egészségügyi Termékek Szabályozó Ügynöksége (MHRA) diagnosztikai és általános orvostechnikai eszközökért felelős vezetője, Joseph Burt minderre azt reagálta, hogy nagyon komolyan veszik az otthoni tesztek biztonságossá és megbízhatóvá tételét, ezért alaposan áttanulmányozzák majd a kutatók által feltárt hiányosságokat. Kiemelte ugyanakkor, hogy a gyorsteszteket használóknak azt ajánlják, hogy csak megbízható helyről vásároljanak ilyen termékeket, figyelmesen olvassák el a használati utasításokat, valamint forduljanak orvoshoz az eredmény értelmezése érdekében.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -2 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok a délelőtt folyamán feloszlanak, és túlnyomóan derült lesz az ég. Az ország északkeleti felén lehet a déli, kora délutáni órákban átmeneti kisebb felhősödés. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet az Alföldön élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között valószínű. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!