Közel az 1-es cukorbetegség gyógyszere

A WHO adatai szerint 2014-ben 422 millió ember volt diabéteszes a Földön. Közülük - különféle becslések szerint - az érintettek 5-10 százalék az 1-es típusú cukorbetegségben szenvedett. Azaz 20-40 millió embert érint a betegségnek ez a változata. Egy új kutatás rátalált, hogy az inzulin-termelő sejteket hogyan lehet úgy megváltoztatni, amivel elkerülhetik a betegséget kialakító autoimmun támadást.

Az 1-es típusú diabéteszben az a legfélelmetesebb, hogy nagyon gyorsan kialakulhat, s ennek okát nem ismerjük. Az biztos, hogy ez egy autoimmun betegség. A szervezet nem ismeri fel sajátjainak az inzulintermelő béta-sejteket, így az immunrendszer megtámadja és elpusztítja őket, mintha betolakodók volnának. Márpedig a szervezetnek szüksége van inzulinra ahhoz, hogy a cukor lebonthassa és energiát nyerhessen belőle. Inzulin nélkül a sejtek éhen halnak, s elpusztul a szervezet is.

diabétesz 1
Vércukorszint ellenőrzése. Kijátszhatónak látszik az autoimmun támadás

Azonban ezeknek a béta-sejtek némelyike mégis képes túlélni a támadást, sőt néhány még szaporodni is tud azután is, hogy a betegség már elkezdődött. A Yale Egyetemen, Dr. Kevan Herold, az immunbiológiai professzora vezeti azt a csapatot, amely azonosította a béta-sejtek túlélési mechanizmusát az immunrendszer támadásakor. A Cell Metabolism folyóirtaban közzétett tanulmányt az MIT és a Harvard Egyetem szakembereivel együtt készítették el.

A kutatók humán sejttenyészeteken és egérkísérletekben is vizsgálták a béta-sejtek változásait az autoimmun támadás lezajlásakor. Herold és munkatársai megállapították, hogy ellenálló sejtpopuláció a normális béta-sejtekből alakult ki. "A cukorbetegség kialakulása során a béta-sejtek egy része változáson megy keresztül, s a végére két sejtpopuláció azonosítható. Az egyiket megöli az immunválasz . A másikra nézve azonban a szervezet véfódekező mechanizmusa úgy tűnik, hogy kevésbé végzetes" - mondta dr. Kevan Herold.

Az új populáció sejtjeinek őssejt -szerű tulajdonságai vannak, hasonlóan ahhoz, ahogy az őssejtek képesek visszatérni egy korábbi fejlődési szakaszba, ami lehetővé teszi számukra, hogy túléljenek, és folytathassák az osztódásukat immuntámadás ellenére is.

Herold kifejtette, hogy ezek a sejtek védekező állást vesznek fel azzal, hogy egy olyan molekulákat fejlesztenek ki, amelyek gátolják az immunválaszt. A humán béta sejtekről kiderült, hogy hasonló változásokon mentek keresztül, amikor a kutatók immunsejtekkel együtt tenyésztették őket.

Bár a sejtek végül elpusztultak, de a szerzők magyarázata szerint a feltárt mechanizmus fontos része lehet az 1-es típusú cukorbetegség hosszú távon való kifejlődésének. "Végül az egerekben és az emberekben a sejtek többsége, ha nem egésze elpusztul az immuntámadás hatására. Azonban a folyamat elhúzódó. Azonosítottuk a mechanizmusokat, amelyeket a bétasejtek bevetnek a túlélésük érdekében. További tanulmányok révén kinyerhetünk olyan módosult sejteket, amelyek immunterápiával együtt képesek helyreállítani a normális anyagcsere -funkciójukat" - összegezték tapasztalataikat a kutatók.

A kutatók az agyműködést akarják kijátszani, és ezzel akár új terápiához is eljuthatnak a cukorbetegségnél, illetve hatékonyabban léphetnek fel az elhízással szemben. Részletek!

Herold professzor szerint a következő kérdés ez: "Meggyógyíthatjuk ezeket a sejteket úgy, hogy inzulint termeljenek egy olyan szervezetben amely 1-es típusú cukorbetegségben szenved?" Herold és csapata ezért a klinikai vizsgálatokat azzal kívánják folytatni, hogy gyógyszereket tesztelnek, amelyek képesek a védekezésre képes megváltozott béta-sejteket inzulintermelő sejtekké alakítani.

Forrás: medicalnewstoday.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
máj
Meddig képes meggyógyítani magát a máj? – A szervezet legnagyobb túlélője
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +9 °C
Minimum: +2 °C

Többnyire erősen felhős, északkeleten nagyobb területen borult idő várható, de máshol, tartósabban az ország középső, északnyugat-délkelet tengelyének szélesebb sávjában szakadozott lesz a felhőzet. Helyenként - nagyobb eséllyel a Dunántúl kevésbé felhős, szélcsendes részein - párássá, ködössé válhat a levegő. Főként a nyugati, délnyugati vidékeken, valamint az északkeleti harmadban időszakosan előfordulhat kisebb eső, zápor. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4 fok között alakul, fagypont alá a kevésbé felhős tájakon hűl le a levegő. Egy tartósan ciklonális, alacsony nyomású helyzet áll fenn, amelyhez gyenge, elnyújtott fronthatás társul.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Evés után kell fogat mosni: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyire ismered a fogápolásról keringő tévhiteket? Tudd meg, mi az igazság, és mi a mítosz a napi fogmosás és szájápolás körül!
kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!