A cukorbetegség jelei a bőrön

Mivel a cukorbetegek esetében a sebgyógyulási hajlam károsodik, ezért fontos odafigyelni a bőr mindenféle elváltozására. Bizonyos elváltozások otthon is kezelhetőek, néhánnyal azonban tanácsos felkeresni a háziorvost!

A bőr állományát három fontos réteg alkotja: a hám, az irha és a bőralja. A hámréteg kizárólag csak sejtekből, speciális laphámsejtekből áll, amelyek érési folyamatuk során további öt rétegre tagolódnak.

A felhám és az irharéteg szerepe

A hámsejtek az úgynevezett alaphártyán nyugszanak, s szinte kizárólag csak a membránon keresztül táplálkoznak. A felhám rétege mindössze 0,2 milliméter vastag. Ez a legkülső vékony réteg véd meg bennünket valamennyi környezeti ártalomtól, sérüléstől és vegyi anyagtól. A szaruréteg vastagsága testtájékonként változik: a hajlatokban vékony, a nyomásnak kitett felszíneken, így például a talpakon, vastagabb.

Az ember testének kültakarója a bőr, ami "szőröstül-bőröstül" három fő rétegből áll: a hámból, az irhából és a bőraljából. Mutatjuk, mit kell tudni ezek felépítéséről és szerepéről.

A bőr legjelentősebb része az irharéteg. Egy 60 kg-os felnőtt esetében körülbelül 3-4 kilogramm. Sejtekből, rugalmas rostrendszerekből és az alapállományból áll. Vastagsága általában 3 milliméter. Az irharéteg fő feladatai: a mechanikai védelem, a szervezet immunrendszerének és só-víz háztartásnak a szabályozása. Benne találhatók a kis erek rendszerei, a szőrtüszők és a faggyúmirigyek is. Ha egy külső sérülés ezt a réteget roncsolja, a sérült sejtek helyén maradandó heg keletkezik.

A bőr aljának fő feladata a hőszigetelés, az energiatermelés szabályozása és a mechanikai behatolások tompítása. Ez a réteg főleg zsírszövetből áll, ennek pusztulása után is hegszövet képződik.

Sebgyógyulás cukorbetegeknél

A bőr szövetének károsodása a kötőszövet pusztulásához vezet, aminek helyén egy általában merev kollagénrosthalmaz képződik. A kialakult heg rugalmas, nincsenek rostok, felszínét igen vékony hámréteg fedi. A bőr járulékos elemei, például a szőrtüszők itt teljesen hiányoznak. A sérülés helyén kezdetben egy kissé érzékeny, lilás-vöröses, feszülő duzzanat látható. A felszaporodó kollagénrostok lassan kiemelkednek a bőr szintjéből, és ilyenkor már a ruha érintésekor is fájdalom jelentkezhet. Arra hajlamos embereken képződhetnek olykor ujjnyi vastagságú, torzító nagy hegek, szaknyelven keloidok.

bőrelváltozás, cukorbetegség, cukorbetegség tünetei
A cukorbetegeknek fontos odafigyelni a bőr elváltozásaira.

Cukorbetegek esetében a sebgyógyulási hajlam károsodik, ezért fontos odafigyelni a bőr mindenféle elváltozására, a sebek, sérülések ellátására. A bőrelváltozások jelentkezése esetén különbséget kell tenni a cukorbetegséghez és az inzulinrezisztenciához kapcsolódó, a rossz vérellátás következtében kialakuló, valamint az egyéb bőrproblémák között. Fontos, hogy a cukorbeteg gyakran ellenőrizze a bőrét, és elváltozás észlelése esetén kérje szakember segítségét!

Vannak olyan elváltozások, amelyeknek otthoni kezelésével is megpróbálkozhatunk, fontos azonban kiemelni, hogy amennyiben 2-3 nap után sem látunk javulást a kezelt területen, haladéktalanul forduljunk orvoshoz! Milyen elváltozások lehetnek ezek? Észlelhetünk kiütéseket, hólyagokat, pattanásokat, amelyek egészséges emberek bőrén is előfordulhatnak. Egyszerű allergia, de rovarcsípés is okozhatja őket, a lényeg azonban az, hogy tartsuk szemmel ezeket az elváltozásokat. Előfordulhatnak bakteriális vagy gombás bőrfertőzések is, amelyek kapcsolódhatnak például egy begyulladt szőrtüszőhöz. De gyakori elváltozás például a szemen kialakuló árpa is. Ezeknek az elváltozásoknak az esetében is fontos a szakember segítsége.

Van azonban valami, amit megtehetünk, mielőtt orvoshoz fordulunk:

  • Tartsuk karban a cukorbetegséget, fontos a diéta betartása!
  • Rendszeresen végezzünk testmozgást!
  • Ellenőrizzük rendszeresen a vércukorszintünket!
  • Ápoljuk jól a bőrünket!
  • Használjunk bőrfertőtlenítő szert, ha úgy ítéljük meg, hogy szükséges!

A patikákban vény nélkül is kaphatóak oktenidin-dihidroklorid- és fenoxietanol-tartalmú gyógyszerek. Ezek fertőtlenítő oldatként alkalmazhatóak bőrfertőzések ismételt, rövid távú támogató kezelésére. Alkalmazhatóak a sebkezelés támogatására, illetve a sebgyógyulás elősegítésére irányuló ismételt, rövid távú fertőtlenítésre. Alkalmazás során mindig hagyni kell hatni a készítményt legalább 2 percig a kezelt területen, a további eljárások elvégzése előtt.

Forrás: Diabetes Magazin 2016/4

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
vércsoportok
Ez a legritkább vércsoport a világon – Nem véletlenül hívják aranyvérnek
halfogyasztás
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +6 °C

Zavartanul napos, száraz időre számíthatunk. A délkeleti szelet elsősorban az Észak-Dunántúlon kísérhetik élénk, Sopron környékén olykor erős lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 fok között várható, a nyugati országrészben lesz a legmelegebb.Késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat, így fronthatásra nem kell számítani, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!