Seborrheás bőr: életre szóló betegség

Nehéz szembesülni azzal, ha az embernek krónikus betegsége van. Hiszen ez azt jelenti, hogy hiába minden küzdelem, a gyógyszerek és az állandó orvosi vizsgálatok ellenére sem fog soha elmúlni. A seborrheás bőrrel élők számára azonban jó hír, hogy ha megtalálják a megfelelő kezelést, szinte tünetmentessé is válhatnak.

Kevés olyan makacs és kínos betegség van a világon, mint a seborrheás dermatitisz. Tulajdonképpen mindössze fokozott faggyútermelésről van szó, mégis több területen fejti ki azt a hatást, amellyel a betegek életminőségét jelentősen rontja. Mindenekelőtt rendkívül fájdalmas, és viszkető érzést okoz. Ráadásul elrejteni is alig lehet, hiszen a legügyesebb smink ellenére is jól látszanak az arcon a hámló, piros foltok. A korpás fejbőr sem túl gusztusos látvány. És mivel a külső szemlélő könnyen azt hiheti, hogy a higiénia hiánya áll a háttérben, az érintettek folyamatos szégyenérzettel élnek. Ez a viselkedésükre, a társas kapcsolataikra és természetesen a párválasztásukra is hatással van. Visszahúzódóvá, magányossá és akár depresszióssá is válhatnak. Gyógyulást sajnos senki sem ígérhet számukra, azt viszont igen, hogy ha orvosukkal megtalálják a megfelelő kezelést, nemcsak karban tartható a betegség, hanem akár el is múlhatnak a panaszaik.

Milyen gyakran mossunk hajat? Gyakran hallani ezt a kérdést, és csak egyetlen rövid válasz adható rá: attól függ. Kattintson a részletekért!

Mi az a seborrheás dermatitis?

Röviden összefoglalva a bőr gyulladással és hámlással járó betegsége, amely főleg a faggyúmirigyekben gazdag területeken jelenik meg. Azaz legtöbbször az arcon és a hajas fejbőrön, de megjelenhet a háton, a mellkason, karokon, lábakon, lágyéki területeken, vagy akár az egész testen. Kialakulásának okai egyelőre nem tisztázottak, de a szakemberek úgy gondolják, hogy fontos szerepe van a genetikának, hiszen ha olyan bőrtípust öröklünk a szüleinktől, amelyben az átlagosnál több faggyúmirigy található, akkor nagyobb faggyútermeléssel is számolnunk kell. De ugyanolyan jelentős az úgynevezett Malassezia gombák jelenléte is, amelyek az olajos, zsíros bőrön telepszenek meg, és okoznak gyulladást. Maga a faggyútermelés is eltér a normálistól, nemcsak egyszerűen fokozottabb, hanem a faggyú minősége is más: könnyen és gyorsan eltömíti a pórusokat. Ennek hatására a bőr kipirosodik, megvastagszik, és hámlani kezd, ráadásul viszkető érzést okoz.

A fokozott faggyútermelés sokaknál okozhat gondot. Forrás: iStock
A fokozott faggyútermelés sokaknál okozhat gondot. Forrás: iStock

Szélsőséges esetben, vagy ha csak egyszerűen nem bírjuk ki, hogy ne vakarjuk, kapargassuk, ki is sebesedhet. Mint minden bőrbetegség, a seborrhea esetében is súlyosabbak a tünetek azoknál, akik stresszes életet élnek, állandóan fáradtak, HIV-fertőzésük van, vagy már ki is alakult az AIDS betegség. De egyes neurológiai kórképek, mint például a Parkinson-kór is tovább rontják a bőr állapotát. Az időjárási tényezőket is figyelembe kell venni: a száraz hideg hatására is romolhat az állapot, azaz a tél egyáltalán nem kedvez a seborrheásoknak.

Kinél alakul ki a seborrhea?

Már csecsemőknél is megjelenhet, közismert szóval koszmónak nevezik, bár a koszhoz az égvilágon semmi köze. Ez általában különösebb kezelés nélkül is elmúlik a gyermek 3 éves korára, bár akad olyan példa is, amikor kisgyermekkorban alakul ki a fejbőrön. A felnőtteknél körülbelül 40 éves kor körül kezd tipikussá válni a betegség, és elsősorban a férfiaknál, a nőkre sokkal kevésbé jellemző.

Jótanácsok seborrheás betegeknek

Ha már zavaróak a tünetek, viszketnek, fájdalmat okoznak, vagy csak szégyelljük a világ előtt, ha felülfertőződéstől tartunk, és már minden drogériában vagy gyógyszertárban kapható terméket kipróbáltunk, eredményt viszont nem értünk el velük, keressünk egy jó bőrgyógyászt. De tudnunk kell, hogy az orvosnak is nehéz dolga van. Egyrészt nem könnyű elkülöníteni a pikkelysömörtől. Másrészt utána is kísérletezni kell, hiszen ami az egyik betegnél beválik, az nem biztos, hogy a másiknak is segít.

Az ajánlott szerek egyik csoportja gombaölő hatású: a ketokonazol vagy a ciklopirox nevű hatóanyagaikkal a Malassezia nevű gombát támadják. A kozmetikai cégek szívesen alkalmazzák a seborrheára kifejlesztett termékeikben összetevőként a kőszénkátrányt, mert az természetes gombaölő hatású, emellett csökkenti a gyulladást és a viszkető érzést is. Egy jó szakember azonban nemcsak kenőcsöket, fürdetőket, hámlasztó és bőrtápláló krémeket, testápolókat és samponokat ír fel, hanem bőrápolási, életmódbeli és étkezési tanácsokat is ad. Súlyos esetben pedig szájon át szedhető szteroid tartalmú gyógyszerek is a beteg rendelkezésére állnak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
koleszterin
6 koleszterincsökkentő étel: ezek legyenek mindig a kamrában – A szívroham megelőzésében is segítenek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A Dunántúlon és az Alföld délnyugati részén napos idő várható gomolyfelhőkkel. Az összefüggő felhősáv a középső és délkeleti országrészről az északkeleti tájak fölé helyeződik, miközben lassan szakadozgat, gomolyosodik, viszont egészen keleten, északkeleten még este is borult maradhat az ég. Egyre inkább az északkeleti országrészben alakulhat ki zápor, délután esetleg zivatar. A kora esti óráktól ugyanakkor a nyugati, délnyugati tájak fölé is besodródhatnak záporok, kis eséllyel zivatar. Több helyen megélénkül az északnyugati, nyugati szél, az Észak-Dunántúlon egy-egy helyen erős lökés is előfordulhat.A maximum-hőmérséklet többnyire 17 és 23 fok között várható, ennél pár fokkal alacsonyabb értékek a tartósabban borult keleti, északkeleti tájakon fordulhatnak elő. Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn megszűnő fronthatásra van kilátás, így kedvezőbbre fordul az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!