Így védjük gyermekünk bőrét

Sokan úgy gondolják, hogy kizárólag azért kell jobban védeni a gyerekek bőrét a napsugárzástól, mert még nincs hozzászokva: elég némi fokozatosság, és nem lehet probléma. Ez azonban súlyos tévedés, amely ráadásul nemcsak rövid, hanem hosszú távon is komoly következményekkel járhat.

Miért más a gyerekek bőre, mint a felnőtteké?

A kicsik bőre jóval vékonyabb, mint a felnőtteké, csak körülbelül 15 éves korukra vastagszik meg annyira, hogy komolyabb védelemre tegyen szert. Addig azonban sejtjeik regenerációja nem éri el a végső fokot, nincs kifejlődve a bőr UV sugárzás elleni védelmi mechanizmusa, valamint testük sem képez védőréteget a sugárzás ellen. Mivel ez egy éveken át tartó, hosszú folyamat, a legsérülékenyebbek éppen a legkisebbek, az ő bőrükre kell leginkább vigyázni. A csecsemők bőrét 1 éves korukig szigorúan tilos közvetlen napfénynek kitenni, de fokozott védelmet igényelnek a kisgyerekek egészen 3 éves korukig. Azonban nemcsak a kicsik, hanem a nagyobbak is csak megfelelő védelemmel, rövid ideig lehetnek közvetlen napsütésben, ha pedig megoldható, akkor 11 és 16 óra között egyáltalán ne tartózkodjanak szabadtéren - még árnyékos helyen sem. Ez vonatkozik még az iskolás korosztályra is.

fényvédelem gyerekkorban

Fényvédők - használjuk helyesen

A gyerekek bőrét minden esetben magas, 50 feletti faktorszámú (SPF) fényvédő krémmel, bőségesen kell kenni, különösen azokat a részeket, amelyek közvetlen napsütésnek vannak kitéve. Válasszunk jó minőségű, kombinált, széles spektrumú - UV-A és UV-B ellen is egyaránt védelmet nyújtó - napozószert.

A "mit csomagoljak" az utazás egyik legfontosabb kérdése, hiszen poggyászunk mérete és úti célunk nagyban meghatározza a választ. Ám bárhová megyünk is, bizonyos dolgokat semmiképp sem szabad otthon hagyni.

Mivel a gyerekek bőre érzékeny, ha lehetséges, illatmentes naptejet kenjünk a bőrükre, hogy ezzel is elkerüljük a felesleges irritációt. Legjobb, ha kimondottan a számukra készített fényvédőt vásárolunk. Nem elég az sem, ha csak egyszer, a nap elején kenjük be őket: másfél-kétóránként minden esetben újra kell kenni a gyermekek bőrét még akkor is, ha csak sétálunk vagy a kertben játszunk.

Megfelelő öltözet

Bár a kisgyerekek legszívesebben ruhátlanul játszanának a melegben, ezen a téren nem köthetünk kompromisszumokat: ragaszkodjunk a megfelelő ruhadarabok viseletéhez, és nyaralás alatt se hagyjuk, hogy egész nap meztelenül vagy apró fürdőruhában játsszanak. Az egyik legfontosabb ruhadarab a fejvédő, hiszen a fejet ért közvetlen, erős napsugárzás könnyen napszúrást okozhat, ami súlyos, akár eszméletvesztéssel járó állapotot is előidézhet. Válasszunk mindig vastagon szőtt anyagú terméket, de beszerezhetőek már olyan speciális fejfedők - és egyéb ruhadarabok is -, amelyek megszűrik az UV sugarak 95 százalékát. Olyan sapkát válasszunk, amely nemcsak a fejet, de a nyakat és a füleket is védi, miközben az arcot is árnyékolja.

A gyerekek könnyebben elfogadják azok a ruhákat, amelyek bár takarják testrészeiket, de lazák és szellősek. Lábbeliből pedig válasszunk olyat, amely nyitott és kényelmes, viszont jól védi a lábfejet, hiszen az van leginkább kitéve a napsugaraknak. Már a kicsiknél is fontos a szem védelme, így egy megfelelően szűrő napszemüveg szintén legyen az öltözékük kiegészítő darabja.

A bőrünk emlékszik

A bőrünket ért sugárzás összeadódik, ezért ha már gyermekként többször leégünk, számíthatunk bőrünk korai ráncosodására, öregedésére és elvékonyodására. Előfordulhatnak azonban ennél sokkal súlyosabb következmények is: ilyen például a melanóma , amely a bőrrák egyik súlyos, életveszélyes formája, és amelyet sokszor már gyermekkorban megalapozunk. Egyes kutatások szerint az életünk során kapott UV sugárzások 80 százalékát 18 éves korunk előtt szerezzük a nem megfelelő bőrvédelem mellékhatásaként.

Mutassunk példát!

Ahogy az élet minden területén, a gyerek mindig figyeli a felnőtteket, és nemcsak azt, amit mondanak, hanem - talán még inkább - azt is, amit tesznek. Fontos, hogy részletesen és többször elmondjuk nekik, hogy miért elengedhetetlen a megfelelő napvédelem, illetve a folyadékpótlás. Életkorukhoz mérten tanítsuk meg nekik is az alapokat, de emellett mutassunk példát azzal, hogy saját magunkra is figyelünk. Ezzel nemcsak azt segítjük elő, hogy a gyerekek gördülékenyebben elfogadják az erre vonatkozó szabályokat, hanem sokkal hitelesebbé is válnak ezek a számukra.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
koleszterin
6 koleszterincsökkentő étel: ezek legyenek mindig a kamrában – A szívroham megelőzésében is segítenek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Az északkeleti országrész felett lévő összefüggő felhőzet csak lassan zsugorodik, gomolyosodik, egyes részeken még este is borult lesz az ég. Máshol napos, gomolyfelhős idő várható. Néhol kisebb eső, záporeső az északkeleti tájakon előfordulhat. Több helyen megélénkül az északnyugati, nyugati szél, az Észak-Dunántúlon egy-egy helyen erős lökés is előfordulhat.A maximum-hőmérséklet többnyire 17 és 21 fok között várható, de néhol egy-két fokkal magasabb, a tartósabban borult keleti, északkeleti tájakon pedig pár fokkal alacsonyabb értéket is mérhetünk. Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn megszűnő fronthatásra van kilátás, így kedvezőbbre fordul az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!