Remek házi módszerek szemölcs ellen

A szemölcsöket a humán papillomavírus fertőzése okozza. A szemölcsöket, különösen, ha érzékeny helyen vannak, érdemes megmutatni szakorvosnak, de az esetek nagy részében házi módszerekkel is gyorsíthatjuk a gyógyulást. A klasszikus vérehulló fecskefűn kívül mit próbálhatunk még ki?

A fokhagymának rendkívül sok pozitív hatása van az egészségre, ezek között találhatjuk a szemölcsök gyógyítását is. Mivel számos mikroba- és vírusellenes vegyületet tartalmaz, ezért érdemes helyileg és belsőleg is használni (ráadásul az immunrendszerünket is erősíti, ami hozzájárulhat ahhoz, hogy hatékonyabban küzdjünk meg a kórokozókkal). Törjünk össze egy gerezd fokhagymát, tegyük a szemölcsre, majd egy nagyobb ragtapasszal fedjük le. Hagyjuk hatni húsz percig, majd nagyon alaposan mossuk le. Naponta kétszer ismételjük meg, legalább egy héten keresztül.

Az almaecetnek is vannak antivirális és antibakteriális hatásai, emellett a benne található savak segítenek eltávolítani az elhalt hámsejteket, így a szemölcs felpuhul. Keverjünk össze két rész almaecetet és egy rész vizet, majd ezt a folyadékot vattapamacs segítségével vigyük fel a szemölcsre. Naponta kétszer-háromszor ismételjük.

Mindent a szemölcsről Mi az a vírusos szemölcs, hogy lehet elkapni, miről ismerhetjük fel, milyen módon szabadulhatunk meg tőle? Minden kérdésre választ kaphat a Betegségek A-Z szócikkében. A ricinusolaj, illetve az abban található vegyületek nagyon hatékonyan ápolják, gyógyítják a bőrt, emellett gyulladáscsökkentő és antibakteriális hatássokkal is rendelkeznek. Itassunk át ricinusolajjal egy tiszta vattapamacsot, tegyük a szemölcsre, rögzítsük, majd hagyjuk hatni egy éjszakán keresztül. Reggel alaposan mossuk meg a kezünket, és még nedvesen dörzsöljük át a szemölcsöt, hogy az elhalt, felpuhult hámsejteket eltávolítsuk.

Érdemes kívül és belül is használni a fokhagymát, ha el akarjuk távolítani a szemölcsöt

Érdemes kívül és belül is használni a fokhagymát, ha el akarjuk távolítani a szemölcsöt A szódabikarbóna gyulladáscsökkentő és antiszeptikus hatású, így a szemölcsöket okozó vírusok ellen is felveheti a küzdelmet. A szódabikarbónát összekeverhetjük almaecettel vagy ricinusolajjal is, mindkettőből annyi mennyiséget vegyünk, hogy jól kenhető, sűrűbb pasztát kapjunk. Ezt tegyük a szemölcsre, fedjük le egy nagyobb ragtapasszal. Hagyjuk fent ezt a pakolást egész éjszakára, reggel távolítsuk el, és alaposan mossuk meg a kezünket.

Az aloe vera leveléből nyert zselé nyugtatja, gyógyítja a bőrt, emellett gyulladáscsökkentő hatása is van. Egyszerűen kenjünk egy kevés aloe vera zselét a szemölcsre, fedjük le egy tiszta vattadarabbal, majd egy ragtapasszal rögzítsük, és hagyjuk hatni legalább egy órán keresztül. Naponta kétszer ismételjük. Ha nincs aloe vera növényünk, melynek leveléből kinyomhatjuk a nedvet, üzletben vásárolt zselét is használhatunk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos időben lesz részünk, de az északkeleti, keleti tájakon kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.