Pikkelysömör a fejbőrön: mit tehetünk?

Kellemetlen, zavaró, kívülállók pedig könnyen összetéveszthetik a korpával, így az érintettek sok mindent kipróbálnak, ami megszüntetné a tüneteket.

A fejbőrön jelentkező pikkelysömör kezeléséhez dr. Vincze Ildikó bőrgyógyász-kozmetológus ad tanácsokat.

Pikkelysömör, nem korpa

A viaszfehér, pikkelyesen, foltokban hámló bőr a pikkelysömör jele. Az első tünetek bármilyen életkorban megjelenhetnek, leggyakrabban 20-30 év között jelentkeznek. A könyök és a térd mellett a betegség gyakran a körmökön és a hajas fejbőrön is elváltozásokat okoz. A vöröses, vaskos pikkelyes foltokat akár fésülködés vagy samponozás közben is könnyen felsérthetjük, ilyenkor vérezni kezdhetnek. A bőr hámlása miatt leváló rétegek okán a pikkelysömör tünetei hasonlóak a korpához, de különböző kezelésre van szükség.

Hidratáló és gyulladáscsökkentő krémek

A fejbőr ápolására nem minden esetben megfelelőek az egyéb testrészeken pikkelysömörös tünetek ellen bevált készítmények. Itt fontos, hogy a tüneteket úgy csökkentsük, hogy közben lehetőleg elkerüljük a fejbőr túlzott zsírosodását, illetve a nem kívánatos hatóanyagok fokozott felszívódását. A bőr hidratálására és a gyulladás csökkentésére ezért könnyebb formulákat, gél-, hab-, oldat- vagy samponállagú készítményeket vethetünk be. Léteznek speciális pakolások is, amelyeket éjszakára kell a fejbőrbe masszírozni, majd reggel lemosni.

nő hajat most
A fejbőrön jelentkező pikkelysömört speciális samponokkal is kezelhetjük.

Hámlazító samponok

A pikkelysömörös tünetek tulajdonképpen a bőr felgyorsult hámképződése miatt jönnek létre, ez okozza, hogy bizonyos területeken a bőr megvastagszik. A bőrt gyengéden hámlasztani szalicilsav tartalmú samponok használatával tudjuk, ezeket rendszeresen javasolt alkalmazni, hogy a hámréteg megvastagodását elkerüljük. Vékonyabb plakkok esetében a szelén-szulfid tartalmú samponok is eredményesek lehetnek.

Viszketés- és gyulladáscsillapítás

A pikkelysömörös fejbőr egyik legkellemetlenebb tünete az olykor szűnni nem akaró viszketés. Jobb napokon alig vesszük észre, máskor egész nap csak vakargatnánk az égő, viszkető részeket. Ezt azonban javasolt elkerülni, mivel a bőrt így könnyen felsérthetjük, ami után nemcsak a vérzés lesz kellemetlen, hanem fertőzéseket is könnyen átvihetünk egyéb bőrfelszínekről. Ha rendszeres problémánk a viszketés, akkor kérjük szakember segítségét a megfelelő készítmény megtalálásához. A bőr hidratálása mellett az érintett terület gyulladáscsökkentése is segít enyhíteni a viszketést.

Házi szerek a pikkelysömör kezelésére Egy élethosszig tartó betegséggel nehéz megbirkózni. Tudjuk, hogy együtt kell élnünk vele, lelkileg mégis annyira nehéz feldolgozni, hogy hajlamosak vagyunk bármit elhinni, és akár többféle házi módszert kipróbálni. De vajon jól tesszük-e?

Gyógyszerek is segíthetnek

Amennyiben a pikkelysömör kiterjedt bőrfelületen jelentkezik, illetve helyi készítményekkel nem sikerül tünetmentesíteni, akkor belső gyulladáscsökkentő szerek, illetve fényterápiás kezelések alkalmazására is sor kerülhet.

A pikkelysömör egy olyan krónikus betegség, amely teljesen nem gyógyítható, de kezelhető . Személyre szabott, korszerű terápia segítségével tartós tünetmentesség is elérhető, illetve az említett szövődmények kockázata minimálisra csökkenthető.

Forrás: Dermatica

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A párásság és a köd megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!