Ezeket együk, ha télen is szép bőrt szeretnénk

A száraz, hámló, kirepedezett, esetleg begyulladt bőr problémája télen még azokat is utolérheti, akiknek egyébként nem szoktak ilyen jellegű gondjai lenni, hiszen ilyenkor kint nagyon hideg, bent pedig nagyon száraz a levegő. Éppen ezért érdemes megfelelő táplálkozással is erősíteni, belülről is ápolni a bőrünket.

Gránátalma-mag

Rendkívül sok benne az antioxidáns , erre pedig a bőrnek a téli időszakban fokozottan szüksége van. Nem csak a káros sugárzástól védik a bőrt, de gyulladásgátló hatásúak és élénkítik a vérkeringést is. A magban ráadásul olyan hatóanyag is van, ami serkenti a kollagéntermelődést.

Izgalmas ízű, dekoratív külsejű gyümölcs a gránátalma, mely a szűkös téli hónapokban érdekes alternatíva lehet a vitaminok pótlására. Emellett azonban még jócskán vannak jótékony hatásai .

Édesburgonya

Sok benne az A-vitamin és a béta-karotin, ami segít megújítani a bőrt, hidratál, és feltölti a bőrsejteket. Az édesburgonyát némi egészséges zsiradékkal, például olívaolajjal kombinálva a legjobb fogyasztani, mert így elősegíthetjük a benne lévő hasznos anyagok felszívódását.

Az édesburgonyát oívaolajjal kombinálva a legjobb fogyasztani
Az édesburgonyát olívaolajjal kombinálva a legjobb fogyasztani

Miért fogyasszunk édesburgonyát? A batáta, vagyis az édesburgonya hazánkban is egyre nagyobb népszerűségnek örvend. A sokoldalú zöldségféle ehető sütve, főzve, párolva, grillezve és pürésítve is, általában véve pedig remek helyettesítője a hagyományos burgonyának. Érdemes gyakran fogyasztani, mert hasznos anyagokat tartalmaz szervezetünk számára.

Fodros kel

Nyersen vagy párolva fogyasszuk, rengeteg benne a C-vitamin , ami segít megelőzni a ráncosodást és a bőr kiszáradását is.

Tojás

Van benne bőrszépítő E-vitamin, A-vitamin és pantoténsav is, ezen kívül tartalmaz D-vitamin és ként is, így segít megóvni a bőr védekezőképességét, és serkenti a kollagéntermelődést.

bőrápolás egészséges táplálkozás dió citrusfélék tojás édesburgonya gránátalma
Bőrünk egészségéhez a tojásfogyasztás is hozzájárul

Citrusfélék

Narancs, grapefruit, citrom, lime - sok bennük a C-vitamin és a antioxidáns , így segítenek abban, hogy a bőr fényes, telt és ragyogó legyen, így tegyünk belőlük mindenbe, amibe csak tudunk. Arra figyeljünk, hogy a teánkba inkább csak akkor facsarjuk a citromot, mikor kicsit már kihűlt.

Dió

A dióban sok az alfa-linolénsav, ami egy növényi alapú omega-3 zsírsav, amely segít a sejteknek abba, hogy nedvességet zárjanak magukba. Ezen kívül a bőröregedést gátló antioxidánsok is találhatók benne.

Forrás: prevention.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Délnyugaton maradnak tartósan felhős körzetek, és elsősorban a Dunántúlon pára és foltokban köd képződik, másutt jellemzően derült időre számíthatunk. Csapadék nem várható. Az északi, északkeleti szél gyenge vagy mérsékelt lesz.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +3 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északi völgyekben ennél hidegebb is valószínű. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!