Bőr- és körömgomba: hogyan kezeljük?

A bőr- és körömgombásodás elsősorban civilizációs okokra vezethető vissza, hiszen 100 évvel ezelőtt jóformán nem is ismerték ezt a betegséget. Vannak-e hajlamosító tényezők a kialakulása mögött?

A civilizáció rohamos fejlődése alaposan megváltoztatta a ma élő emberek életkörülményeit, amihez szervezetük nem képes megfelelő ütemben alkalmazkodni. Ezt mutatja a sokféle civilizációs ártalomra visszavezethető betegség mellett a bőrgombás megbetegedések számának rohamos emelkedése is.

A 20. századig az emberek természetes anyagokból, elsősorban marha-, disznó-, juh- vagy egyéb állatbőrből készült csizmákban, cipőkben, sarukban jártak, illetve gyapjúból filcesített nemezposztóból készült bocskort, papucsot hordtak.A lábat fehér gyolcsból - pamutvászonból - szegett kapcaruha vagy tiszta gyapjúfonálból kötött harisnya védte. Mindez jól szellőző, ugyanakkor hő- és nedvességszigetelő viselet volt.

Gyerekek és felnőttek is sokkal többet voltak mezítláb, mint manapság, egyes vidékeken a fagy beállása előtt nem is húztak cipőt hétköznapokon. Anélkül, hogy visszakívánnánk az ezekkel a körülményekkel együtt járó higiénés viszonyokat, annyi biztos, hogy az ily módon "edzett" lábbőr számára nem volt ellenfél a sokféle, mostanában egyre jobban terjedő kórokozó.

Bőr- és körömgombásodás: civilizációs betegség?

Később viszont, lábgombáknak .

Bőr- és körömgomba: hajlamosító tényezők

Az utóbbi évtizedekben az egész világon, de különösen a fejlett európai és amerikai országokban rohamosan nőtt több olyan betegség előfordulása, amely szintén hozzájárul a bőrgombák elterjedéséhez. Ilyenek a keringést érintő a cukorbetegség , az immunrendszer bármilyen okból történő meggyengülése.

Bizonyos értelemben a stressz is fogékonyabbá teszi az emberi szervezetet az ilyen jellegű fertőzésekre, hiszen az is fokozott izzadással és az immunrendszer általános védekező képességének csökkenésével jár.

A fertőzés kialakulásában az egyéni hajlam meghatározó, de számos úgynevezett hajlamosító tényezőt ismerünk, amely elősegíti a bőrön és a körmön a gombák megtelepedését.

A modern életforma, a ruházkodási szokások, a sok esetben túlfűtött helyiségek, a párás munkakörülmények (például az élelmiszer-feldolgozó üzemekben) mind-mind hozzájárulnak a betegség gyakori kialakulásához. A felsoroltakon kívül elősegítheti a fertőzést a különböző antibiotikumok túlzott szedése, a vitamin- és vashiány , a bőr és köröm betegségei, az azokon kialakuló apróbb sérülések és a jelentős túlsúly is. Ez utóbbi egyrészt az izzadást fokozza, másrészt rontja a végtagok vérellátását.

Tudta, hogy a betegséget okozó gombából (melyek az emberre is veszélyesek) nagyjából 150 fajta van? Tudja meg melyek a leggyakoribb gombás fertőzések? A fertőzés gyakorisága természetesen más külső tényezőkkel is összefügg, hiszen a gombáknak a közös használatú zuhanyozók, szaunák, uszodák és fürdők környezete kedvező feltételeket teremt, így ezek látogatói fokozottan veszélyeztetettek. A bőrszárazság , a túlzott tisztálkodás az egészséges bőrfelület természetes védekezőképességét csökkentik, így úgynevezett behatolási kaput teremthetnek a gombák számára.

Titkolni kár

A gombás eredetű megbetegedések a világon mindenhol népbetegségnek számítanak. Egy nemrégiben elvégzett felmérés szerint Magyarország lakosságának 54 százaléka életében legalább egyszer megfertőződik. Az adatok riasztóak. Az előfordulások nagy számának megfelelően a túl gyakori tisztálkodás, a bőr, mint védelmi rendszer meggyengülése miatt talál utat magának, illetve gyakran épp uszodában, szaunában, vagyis gyakorta testápolás, testedzés közben történik a fertőzés.

Az előítéleteknek köszönhetően, illetve a hiányos ismeretek miatt a betegek gyakran már csak kiterjedt fertőzéssel keresik fel a bőrgyógyászati szakrendeléseket, vagy fordulnak háziorvosukhoz. Pedig tény, hogy a betegséget bárki megkaphatja, a kórképek nem gyógyulnak maguktól, sőt kezelés nélkül általában egyre súlyosabbá válnak.

A látszólag ártalmatlannak tűnő fertőzés olyan súlyos betegségeket okozhat, mint az ekcéma, az orbánc , a nyirok- és visszérgyulladás, cukorbetegeknél keringési rendellenességek esetén pedig még súlyosabb következményekkel járhat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Van egy kis baj a leveskockákkal
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +12 °C

A reggeli órákig a Dunántúlon kisebb körzetekben lehetnek felhős tájak, majd csökken a felhőzet, és mindenhol napos idő várható. Általában kevés gomolyfelhő lesz az égen, de az ország középső harmadában több gomoly képződhet, amelyekből helyenként előfordulhat zápor, egy-egy helyen zivatar. Az északi, északnyugati szél többfelé megélénkül, a Dunántúlon, illetve a keleti harmadban olykor meg is erősödik.A hőmérséklet délután 23 és 27, késő este 13, 20 fok között alakul. Fronthatás csütörtökön nem terheli szervezetünket, ezzel kapcsolatban nem várhatók orvosmeteorológiai panaszok.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?