8 tünet, amely vashiányra utal

A vashiány sok embert érintő probléma, ennek ellenére gyakran nem derül rá fény, mivel igen változatos tüneteket produkál (már ha produkál). Éppen ezért összeszedtük, melyek azok a panaszok, melyek a leginkább jellemzik az állapotot

Folyton kimerült vagy

Annak, hogy valaki fáradt és kimerült, rengeteg oka lehet, például stressz, túlhajszolt életmód, kevés alvás, stb. Azonban, ha ez az állapot tartósnak bizonyul, úgy meglehet, hogy vashiány húzódik a hátterében. Ugyanis sokszor a fáradtság a legjellemzőbb tünete, ennek ellenére a legtöbben csak legyintenek rá, hogy ez az élet szerves része. Pedig vashiány esetén kevesebb oxigén tud eljutni a szövetekhez, így bizonyos szerveink működésében zavar léphet fel, ami fáradtsággal járhat. Amennyiben a "normál" kimerültséghez ingerlékenység, csökkent koncentrációképesség és fizikai gyengeség is társul, úgy még nagyobb a valószínűsége annak, hogy a vas raktárai kiürültek.

fáradt, kimerült, fáradékony fiatal nő, ágyban
A vashiány elsődleges tünete a fáradékonyság. Fotó: Getty Images

Erős menstruáció

A nőknél a vashiány elsődleges oka a túl erős menstruációs vérzés, mivel ekkor a kelleténél több vért -így vasat- veszítenek. Éppen ezért, ha önnél is fennáll ez a probléma, úgy érdemes megnézetnie a vas anyagcserére vonatkozó laboratóriumi paramétereit, továbbá célszerű vérzékenység irányába is vizsgálódni, hiszen sok esetben ez okozza a kellemetlen panaszt.

Sápadtság

A bőr egészséges, rózsás színét az arcbőr kis artériájának vérteltsége és a vérben lévő hemoglobin adja (melynek felépítéséhez elengedhetetlen a vas), így annak csökkent mennyisége sápadtságot okoz. Viszont azt nem árt tudni, hogy nem csupán az arc fakó színe hívja fel az állapotra a figyelmet, hanem ugyanolyan jelzésértékű, ha az ajkak, az íny, illetve az alsó szemhéj belseje is halványabb a kelleténél!

Könnyen kifulladsz

Természetesen mozgás során, ha az ember hamar kifullad, az a csökkent állóképesség eredménye is lehet, azonban ha túlságosan is korán kezdi kapkodni a levegőt, akkor az vashiány okozta vérszegénységet is jelezhet. Ekkor ugyanis kevesebb az oxigén szállítódik a tüdőből, így úgy érezheti, kevés levegőt tud belélegezni.

Heves szívdobogás

A szapora szívverés igen ijesztő tünet, ám nem feltétlenül jelent komoly szívbetegséget, hiszen sokszor vashiányos vérszegénység áll a panasz hátterében. Amennyiben valamilyen szívbetegséggel küzd, úgy célszerű gyakrabban ellenőriztetni a vérképét és a vasra vonatkozó értékeket, ugyanis hiánya könnyen az állapota romlásához vezethet.

Nyugtalan láb szindróma

A John Hopkins Medicine szerint a nyugtalan láb szindróma hátterében 15 százalékban vashiány húzódik, ráadásul minél alacsonyabb a vas szintje, a panasz annál erősebb. Tünete, hogy a lábban, nyugalmi helyzetben egy megmagyarázhatatlan, furcsa érzés keletkezik, amit az illető a végtag mozgatásával próbál megszűntetni. A vashiány csökkenésével általában a panaszok is javulnak.

Gyakori fejfájás

Szinte nincs is olyan ember, akinek bizonyos időközönként ne fájdulna meg többé-kevésbé a feje. Ennek oka igen szerteágazó lehet, a stressztől kezdve, a vérnyomás problémán és az alváshiányon át a daganatokig. Természetesen legtöbbször a probléma ártalmatlan dolog, ám előfordulhat, hogy vashiány váltja ki a tünetet, ugyanis az agyba ilyenkor ne jut elegendő oxigén.

Furcsa dolgokat kívánsz

Az egyik legfurcsább tünete a vashiánynak az, hogy az illető igen szokatlan dolgokat kíván: például agyagot, sarat, krétát, jeget. Hogy ez pontosan miért alakul ki, egyelőre nem tudni, ám a legtöbb elmélet szerint ilyenkor a hiányzó ásványi anyagokat próbálják pótolni a betegek.

Vérvétellel könnyen megállapítható a vashiány

A diagnózis vérvétellel , laboratóriumi vizsgálattal biztosra felállítható, és gyógyszeres kezeléssel, valamint szakember által javasolt életmódváltással sikeresen kezelhető. Azonban létfontosságú a mögöttes okok felkutatása, hiszen ha az alapbetegséget kezeljük, akkor a vashiány is megszűnik - mondja dr. Szélessy Zsuzsanna, a Trombózisközpont hematológus főorvosa. A vérvétel eredményét mindig szakorvos elemezze ki, hiszen akkor is fennállhat vashiány, ha a vérképben nincsenek jelentős eltérések.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Van egy kis baj a leveskockákkal
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +12 °C

A reggeli órákig a Dunántúlon kisebb körzetekben lehetnek felhős tájak, majd csökken a felhőzet, és mindenhol napos idő várható. Általában kevés gomolyfelhő lesz az égen, de az ország középső harmadában több gomoly képződhet, amelyekből helyenként előfordulhat zápor, egy-egy helyen zivatar. Az északi, északnyugati szél többfelé megélénkül, a Dunántúlon, illetve a keleti harmadban olykor meg is erősödik.A hőmérséklet délután 23 és 27, késő este 13, 20 fok között alakul. Fronthatás csütörtökön nem terheli szervezetünket, ezzel kapcsolatban nem várhatók orvosmeteorológiai panaszok.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?