Vesebetegek gyógyítása: a legdrágább kezelés

Vesebetegek klinikai összehasonlító adatai alapján próbálják pontosítani a vesebetegek számát.

Együttműködési megállapodást kötött a Pécsi Tudományegyetem (PTE) és az AstraZeneca hazai leányvállalata az idült vesebetegségben szenvedők hazai számának pontosabb meghatározása érdekében. Az úgynevezett adatbázis-elemzéses módszert a későbbiekben hasonló betegségek vizsgálatára is használják majd - áll a gyógyszergyártó közleményében.

kutat
Vesebetegek klinikai összehasonlító adatai alapján próbálják pontosítani a vesebetegek számát.A kép illusztráció, forrása: Getty Images

Becslések szerint 1,5 millió embert érint

A PTE és az AstraZeneca szakemberei a projekt során a meglévő adatok segítségével azt fogják összehasonlítani, hogy hányan voltak az elmúlt években azok betegek, akikről a laboratóriumi vizsgálatok igazolták, hogy idült vesebetegségben szenvednek, és hányan azok, akiket a valós orvosi dokumentációban rögzítettek idült vesebetegként . A vizsgálatban azt tekintik vesebetegnek, akinek laboratóriumi vérvételi eredményén a vese működését jellemző úgynevezett bGFR értéke 60 alatti. Amennyiben jelentős eltérés található a laborértékek alapján diagnosztizált és az orvosi dokumentációban rögzített diagnózisok között, az mindenképpen felhívja a figyelmet arra, hogy az idült vesebetegégre érdemes nagyobb figyelmet fordítani, hiszen akár jóval többen is lehetnek az érintettek, mint ahogy eddig becsülték az orvosok - áll a közleményben.

A vesebetegek gyógyítása nagyon drága

Az idült vesebetegség, amely sokáig nem okoz a páciensek által észlelhető tüneteket, a kifejezetten alattomos, aluldiagnosztizált kórképek közé tartozik. A helyzetet súlyosbítja, hogy ez a betegség - az előrehaladottság függvényében - akár tizennégyszeresére is növelheti a szív-érrendszeri károsodás kockázatát. Magyarországon eddig nem készült pontos felmérés a jelenleg 1,5 millió főre becsült vesebetegek számáról. Az viszont ismert, hogy az ebben szenvedők kezelése és gondozása a legdrágább egészségügyi szolgáltatások közé tartozik. A végstádiumú vesebetegek ellátása a fejlett országok éves egészségügyi költségvetésének több mint 2-3 százalékát teszi ki, a kevésbé előrehaladott állapotú betegek gyógyítása pedig - az érintettek nagy száma miatt- - ennek az összegnek a kétszeresét is elérheti.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északi, északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőzet. Többfelé várható ismétlődő jelleggel gyenge eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve a Bükk és Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!