Van rá esély, hogy felébred műtét közben

Bizonyos gyógyszerek hatására esélyesebb felébredni műtét közben, illetve kifejezetten nők esetében a császármetszés tud ilyen kritikus helyzetet eredményezni. Lehet tenni azért, hogy ilyenek ne történjenek meg.

Évi több mint 150 beteg ébred fel műtét közben - altatástól függetlenül. Két brit altatásügyi szakmai intézmény kutatói egy év lefolyása alatt több mint három millió operáció menetét követték szemmel: elmondásuk szerint minden 19 ezer beavatkozásra jut egy felébredés.

Az altatószerek a Current Biology internetes kiadásában megjelent kutatás szerint valóban elaltatják a betegeket, de nem csak az ébrenlétet kapcsolják ki, hanem fontos alvási áramköröket is bekapcsolnak az agyban. A részletekért kattintson ! Több mint 300 páciens számolt be a műtét során bekövetkező valamilyen éberségről, sokan évekkel korábbról származó élményeiket osztották meg a kutatókkal. A legtöbb ilyen élmény rövid volt és vagy a műtét előtt vagy az operáció befejezése után ébredtek fel: viszont az esetek 41 százalékában hosszútávú pszichológiai károsodásról beszélhetünk.

Ezen esetekben pánikról, fájdalomról, fulladásról számoltak be, a legaggasztóbb mindenki számára pedig a bénultság volt, illetve az, hogy nem tud kommunikálni. Egy személyazonosságát feltárni nem kívánó beteg arról számolt be például, hogy 12 éves korában fogszabályzóműtétje közben ébredt fel és 15 évvel később még mindig rémálmai voltak olyan szörnyekről, amelyek megbénítják őt álmában. Csak azután szűntek meg ezek a rémálmok, hogy a kutatóknak elmondta ezt a történetet és fejében összekötötte a tényeket.

A kutatók a következő összefüggéseket találták az esetek megvizsgálása után: az esetek 90 százaléka akkor történt, amikor izomlazítókat (amelyek segítenek műtét közben lebénítani az izmokat) kombináltak az öntudatot tompító gyógyszerekkel. Előfordulhat, hogy egyes páciensek rossz arányban kapják meg ezeket a gyógyszereket, ugyanis ilyenkor lebénulnak, de még tudatuknál vannak.

Kevesen ébrednek fel operáció közben

Voltak beszámolók olyan esetekről is, amikor altatás alatt lévő nők császármetszésre jut egy olyan eset, amikor az elaltatott valamilyen szinten felébred.

A többi ébredés hátterében korábbi tüdő- és szívoperációkra gyanakodnak, illetve súlytöbbletre. 17 esetben pedig a gyógyszerekkel volt probléma.

A szakemberek úgy vélik, egyfelől az operációk kezdete előtt át kellene futni egy listán, hogy megnézzék, van-e esélye egyáltalán a betegnek felébredni műtét közben , másfelől egy kampányt kellene indítani azon páciensek számára, akik felébredtek már műtét közben és emiatt valamilyen kart szenvedtek. Azt viszont mindenesetre le kell szögezni: az ilyen esetek kifejezetten ritkán történnek meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!