Császármetszés
A császármetszés lényege, hogy a magzatot a természetes szülőutak megkerülésével, a hasfal és a méh megnyitásával hozzák világra. Évszázadokig elsősorban azért alkalmazták, hogy az elhalt terhes méhéből kiemelhessék a magzatot. Mára azonban ez változott.
h i r d e t é s



Az antibiotikumok felfedezése és gyakorlati alkalmazása, a transfúzió és a korszerű anaesthesia bevezetése gyökeresen megváltoztatta ezt a helyzetet, a császármetszés anyai kockázata minimálisra csökkent. Ez tette lehetővé, hogy a császármetszés már a megszületendő magzat érdekében is elvégezhetővé vált. Világviszonylatban is az elsők között ismerte ezt fel Zoltán Imre professzor (1909 -) a Semmelweis Orvostudományi Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának igazgatója, aki a különböző magzati veszélyhelyzetek megoldására már a negyvenes évek végétől rendszeresen végzett császármetszést. A császármetszés ettől kezdve már nemcsak az anya életét fenyegető rettegett szülészeti szövődmények elhárítását szolgálhatta (pl.: elölfekvő lepény, idő előtti lepényleválás, stb.), de alkalmazhatóvá vált olyan esetekben is, amikor az adott szövődmény a magzat életét vagy egészségét fenyegette. Több mint egy évtizedes tapasztalat birtokában dolgozta ki Zoltán professzor a "prophylacticus császármetszés" elvét (1957), amellyel addig elképzelhetetlenül kedvező szüléskörüli anyai és magzati halálozást és megbetegedést ért el, ami ismét új korszakot nyitott a szülészet történetében, és méltán tette őt világhírűvé. Az elv lényege: "császármetszés végzendő minden olyan esetben, amikor az anyára és magzatra nézve kedvezőbb, mint a hüvelyi szülés", ami máig uralkodó szemlélete a modern szülészetnek.
A szülészet egyetemes fejlődésében kiemelkedő szerepet játszott a magyar szülészet. Heinrich Martius, a német szülészet XX. századi pápája szülészeti tankönyve 13. kiadásának előszavában a következőket írja: "a szülészet történetében két felismerés eredményezett ugrásszerű fejlődést, az egyik Semmelweis felismerése volt a gyermekágyi lázra, az asepsis és antisepsisre vonatkozóan, a másik pedig a prophylactikus császármetszés bevezetése, amely elsősorban Zoltán nevéhez fűződik."

Az ugrásszerű javulás ellenére azonban ma sem mondhatjuk, hogy a császármetszés veszélytelen műtét. Minden igyekezetünk ellenére császármetszés után közel tízszer gyakoribb a lázas szövődmények előfordulása és az anyai halálozás, mint szövődménymentes hüvelyi szülések után. Az összehasonlítás azonban eleve helytelen, mert a császármetszést szövődményes esetekben végezzük, gyakran az anyai és a magzati életveszély elhárítására, így ezekben az esetekben nem is számíthatnánk szövődménymentes hüvelyi szülésre. Annyi azonban biztosan megállapítható, hogy a császármetszés ma sem szolgálhat a hüvelyi szülés egyszerű helyettesítésére. A szülésnek minden igyekezetünk ellenére a mai fejlett diagnosztika és műtéttechnika birtokában is van reális anyai és magzati kockázata, ez azonban lényegesen kisebb, mint pl. az autóbalesetek halálos kockázata, amelytől legtöbben aligha félnek és szívesen vállalnak, szemben a szülés kockázatával. Ebben bizonyosan szerepe van a régmúlt évtizedek tartós beidegződésének is.
h i r d e t é s
Értékelje a cikket!