Öröklődhet a trombózishajlam

A vénás tromboembólia a harmadik leggyakoribb keringési betegség a koronária-szívbetegségek és a stroke után. A malmöi Elsődleges Egészségügyi Kutatóközpont kutatói feltérképezték a vénás tromboembólia örökletes faktorainak jelentőségét a teljes svéd populációban. Tanulmányozták a betegségben szenvedők gyermekeinek kockázatát, összevetve azokkal a gyerekekkel, akiknek a szüleinek nincs vénás tromboembóliája.

"Korábban csak kisebb léptékben tanulmányozták a vénás tromboembólia örökletes tényezőit. A mi tanulmányunk a teljes svéd népességet veszi alapul" - mondta Bengt Zöller, a malmöi központ kutatója. A nemzeti többgenerációs adatbázis és a kórházi zárójelentések alapján megvizsgálták, hogy mennyi a megbetegedés kockázata, ha egyik vagy mindkét szülő érintett. 1987 és 2007 között 45 362 ember betegedett meg, közülük 4 865 örökletes alapon nagyobb kockázattal bírt.

A tanulmány kimutatta, hogy fiatalabb korban - 10 és 50 év között - az örökletes tényezők a legjelentősebbek férfiaknál és nőknél egyaránt. A legmagasabb relatív kockázat a 10-19 éves korosztály körében mutatkozott. 50 év felett más faktorok játszanak nagyobb szerepet. 10 év alatt a trombózis nagyon ritka, de meglepő módon ebben a korcsoportban nem az örökletes tényezők a legerősebbek. A legmagasabb kockázat azoknál jelentkezik, akiknek mindkét szülője tromboembóliás.

"Az eredmények rávilágítanak a vénás tromboembólia örökletes tényezőinek fontosságára. Végeredményben a szülők ilyen jellegű megbetegedése jelentős kockázati faktor, amit fel kellene tüntetni a kórtörténetben és figyelembe kellene venni a vizsgálatok során" - mondta Bengt Zöller.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!