Mire jó a máriatövis? – Jó hatással lehet a májra, de vannak veszélyei

A máriatövissel segíthetjük a máj méregtelenítő munkáját. Fontos viszont, hogy a gyógynövény nem csodaszer, és egyes esetekben nem javasolt a fogyasztása.

A máj az egyik legfontosabb szervünk. Több mint 500 feladatot lát el, és híres öngyógyító képességéről is – ezért is fontos, hogy vigyázzunk rá. Ezt életmódbeli szokásokkal is megtehetjük: a máj legnagyobb ellensége az alkohol, ezért a korlátozásával, vagy az elhagyásával kímélhetjük.

A máriatövis hatása a májra

Amivel szintén segíthetjük a májat, az a máriatövis. A lila virágú növény legfontosabb hatóanyaga a szilimarin, amely antioxidáns és gyulladáscsökkentő tulajdonságairól ismert. A máriatövissel kapcsolatos kutatások vegyes eredményt hoztak, egyesek szerint jótékony hatásai lehetnek. 

Egy máriatövis.
Lila virágáról ismert a máriatövis. Fotó: Getty Images

Több tanulmány is született arról, hogy a gyógynövény javíthatja a májfunkciókat, ezért kivonatát ajánlják alkoholos májgyulladás (hepatitisz) és májzsugor (cirrózis) esetén. Fontos azonban hozzátenni, hogy ezek a kutatások jellemzően kis létszámú résztvevővel, ezért egyelőre nem lehet egyértelmű következtetéseket levonni belőlük. A máriatövis ezért nem helyettesítheti az orvosok által előírt kezeléseket, csak kiegészítheti azokat.

Kezeljük óvatosan!

A máriatövis ugyanakkor nem ajánlott mindenkinek, hangsúlyozza az nlc. Puffadás, hasmenés, hányinger és hányás ritkán előfordulhat használatakor. Terhesség, szoptatás ideje alatt nem javasolt, cukorbetegség vagy hormonérzékeny betegségek esetén pedig mindenképpen érdemes orvossal egyeztetni a fogyasztása előtt. Keresztallergia kockázata miatt kerülni kell akkor is, ha allergiásak vagyunk a parlagfűre, a krizantémra, a körömvirágra, a kamillára, a cickafarkfűre vagy a százszorszépre.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +11 °C

Miután a reggeli órákban a déli és keleti tájakat is elhagyja a front felhőzete, általában legalább többórás napsütésre lehet számítani felhőátvonulásokkal. Futó záporok legnagyobb eséllyel az északkeleti harmadban fordulhatnak elő, néhány helyen zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharossá is fokozódhat.A hőmérséklet csúcsértéke 18 és 24 fok között várható. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!