Így mulaszthatod el a csuklást gyorsan – a gargalizálás és egy citrom is segíthet

Amilyen hirtelen támad, olyan bosszantó lehet a csuklás, amelytől így a legtöbbször szeretnénk mihamarabb megszabadulni. Lássuk, mi segíthet ilyenkor.

Csuklás többnyire akkor jelentkezik, ha valami irritálja a rekeszizom összehúzódásáért felelős idegeket, így a bolygóideget (nervus vagus) és a rekeszideget (nervus phrenicus). Az akut panaszok hátterében a többi között túlzottan gyors evés, habzsolás, fűszeres vagy nagyon hideg/meleg ételek fogyasztása, szénsavas üdítők, alkoholos italok egyaránt meghúzódhatnak, akárcsak a dohányzás – írja a Clevelandi Klinika összefoglalója. Az említett idegek stimulálása miatt a rekeszizom többször is görcsbe rándul a lélegzetvételek közötti szünetekben, ami miatt kevés levegőt szívunk be. Eközben a hangrés, azaz a hangszalagok közötti tér hirtelen bezárul, megakadályozva a további levegőbeáramlást. Ebből jön létre a jellegzetes "hik" hang.

A panasz általában nem tart tovább néhány percnél, aztán amilyen váratlanul jött, olyan sebtében el is múlik. Addig is azonban nagyon bosszantó lehet, különösen, ha éppen a rossz pillanatban fogja el az embert. Olykor tehát szeretnénk gyorsan megszüntetni a csuklást, amire azonban nincs betonbiztos módszer. A WebMD cikke ezzel együtt összefoglal néhány egyszerű praktikát, amelyek sokaknál beválnak. Alábbi galériánkban ezeket mutatjuk most be.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +5 °C

Nagyrészt kiderül az ég. Foltokban párássá válik a levegő, néhol köd is képződik. Csapadék nem valószínű. Az északi, északnyugati szél többnyire mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél hidegebb lesz, gyenge fagy is lehet. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!