Javít a mozgás a szívinfarktuson átesők állapotán

A heveny infarktus miatt kórházba kerülő beteget a múlt század első felében még hathetes szigorú ágynyugalomra ítélték. Nem volt szabad mozognia sem, mert az akkori elképzelés szerint a koszorúér-elzáródás következtében károsodott szívizomzat csak teljes fizikai nyugalom esetén gyógyulhatott. A betegek a hosszas ágyfogság után szinte újra tanultak járni. Nagy változást jelentett, amikor 1952-ben az infarktus után egy hónap múltán a doktorok napi öt perc sétát engedélyeztek. Mark Haykowsky és munkatársai most áttekintették az angol nyelvű szakirodalmat, hogy milyen módon alakult ki a szívinfarktust követő mozgatás, a rehabilitáció.

SzívinfarktusAz Egyesült Államokban és a kanadai gyógyintézetekben sokáig csak egy hónappal az infarktus után kezdték el a betegek mozgatását, és a szervezett, fizikai rehabilitáció legfeljebb három hónapig tartott. Az összevont adatok azonban egyértelműen igazolták, hogy infarktus után a betegek szívének állapota és fizikai teljesítőképessége akkor javult a legjobban, ha a szívrohamot követően már egy hét múlva elkezdték a mozgatást, viszont a rehabilitációs program három hónapnál tovább tartott.

A szívbetegek ellátása területén a világ élvonalába tartozó hazai kardiológiai gyakorlat az adatok szerint már évtizedek óta a korszerű kezelést és a tengerentúlinál sokkal szervezettebb rehabilitációt alkalmazza. A betegek általában jó fizikai állapotban és legtöbbször rövid idő elteltével hazatérhetnek.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

szemproblémák
Apró pöttyöket vagy úszó szálakat látsz a szemed előtt? Ez állhat a háttérben
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
fahéj
Ez a kedvelt ízesítő többet árthat, mint használ
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +1 °C

Északnyugat felől tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, mely az éjszaka második felében az Északnyugat-Dunántúlon átmenetelileg szakadozhat, vékonyodhat. Helyenként - többnyire kisebb - eső, zápor kialakulhat. A keleti, délkeleti tájakat leszámítva többfelé kísérhetik élénk lökések az északnyugati, északi szelet.Késő este többnyire 3 és 9 közötti értékek várhatók.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 2 és 7 fok között várható, de a szélvédett fagyzugokban 0 fok alá is hűlhet a levegő. Ma változékony, szeles idő várható záporokkal, miközben az orvosmeteorológiai helyzet viszonylag kedvező marad.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!