Ez történik, ha 11 perccel többet alszol naponta – Megdöbbentő hatással van az érrendszerre

Már napi néhány perc plusz alvás is óriási hatással lehet a szervezetünkre – állítja egy friss ausztrál kutatás, amely szerint az apró életmódbeli változtatások a szív egészségét is javíthatják.

A UK Biobank kutatási összefoglalója szerint már napi néhány perc plusz alvás és mozgás, valamint egy kicsivel több zöldség fogyasztása is összefügghet a szív- és érrendszeri betegségek alacsonyabb kockázatával. A Sydney-i Egyetem több mint 53 ezer ember adatait vizsgáló kutatása állítja: már ilyen apró változtatások is képesek csökkenteni a szívinfarktus, a stroke és a szívelégtelenség kockázatát. 

Nő alszik, a mellette lévő ablakon keresztül jön be a napfény.
Már napi néhány perc plusz alvással is csökkenthető a szívbetegségek kockázata. Fotó: Getty Images

Így hat a szervezetre plusz néhány perc alvás

A fent említett kutatás eredményei szerint azoknál a legalacsonyabb a szív- és érrendszeri betegségek kockázata, akik 

  • éjszakánként 8-9 órát aludtak;
  • naponta legalább 40 percet végeztek pulzusemelő mozgást; és 
  • 2-3 adag gyümölcsöt, zöldséget, illetve teljes kiőrlésű gabonát fogyasztottak. A kutatók szerint azonban már ennél jóval kisebb változtatások is számíthatnak. 

Napi 11 perccel több alvás, 5 perccel több mozgás, és nagyjából negyed csészével több zöldség fogyasztása a vizsgálatban 10 százalékkal alacsonyabb szívinfarktus-, stroke- és szívelégtelenség-kockázattal járt együtt. 

Kapcsolódó cikk

Így védd a szívedet egyetlen gyümölccsel – már napi fél is elég belőle
szívbarát étrend
Így védd a szívedet egyetlen gyümölccsel – már napi fél is elég belőle

A rendszeresség fontosabb, mint a tökéletesség

A kutatók szerint az életmódváltás egyik akadálya lehet a "mindent vagy semmit" szemlélet:

A napi 10 ezer lépés ötlete például nagyszerű, de sok ember számára a mozgásszegény életmódról erre áttérni elérhetetlennek tűnhet. Az eredmények azt sugallják, hogy még az apró változtatások is előnyökkel járhatnak, feltéve ha tartósak és hosszú távon fenntarthatók

– mondja Paul Leeson, az Oxfordi Egyetem professzora a kutatás eredményei kapcsán. És hát azért valljuk be: a néhány perccel több mozgás, valamivel hosszabb alvás vagy egy extra adag zöldség talán valóban könnyebben beilleszthető a mindennapokba.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
plank
Életkorod alapján eddig kellene tudnod tartani a planket – Így teszteld az edzettségi szinted
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +5 °C

Szakadozik, csökken a felhőzet, de a keleti harmadban még délután is számíthatunk erősen felhős tájakra. Reggel, délelőtt keleten néhol előfordulhat szemerkélő eső. Az északias szelet a nyugati határvidéken és északkeleten olykor élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 20 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap sem érvényesül fronthatás, továbbra is kedvező az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?