Gyűjtsük a vasat!

Az Egészségügyi Világszervezet szerint világszerte 1,3 milliárd ember, azaz a Föld lakosságának mintegy 18-20 százaléka szenved vérszegénységben, és 500-600 millió embernél ennek egyértelműen a vashiány az oka. Hogyan táplálkozzunk, hogy megelőzzük?

Az embernek átlagosan 5 liter (egészen pontosan 80 ml/kg) vére van, ami a testtömeg 8 százalékát teszi ki. A vérképzés a csontvelőben folyik, de fehérvérsejt (limfocita) képződik még a lépben, a nyirokcsomókban, sőt a bélfalban is. Kiemelkedő szerepe van ebben a folyamatban a vasnak, méghozzá a hemoglobin molekulák részeként, és a szervezet teljes vaskészletének mintegy kétharmada is ebben a fehérjében található, amely az oxigén szállításáért felelős. Ha nem juttatunk szervezetünkbe elegendő mennyiségű vasat, akkor a vashiány következtében vérszegénység alakulhat ki.

Kiket érint?

Vashiány szempontjából rizikócsoportba tartoznak a csecsemők, a kisgyermekek, a serdülők, a terhesek, erős havi vérzés esetén az aktív korban lévő nők, és a vas rosszabb felszívódása, hasznosulása miatt az idősek és a vegetáriánusok. Anyatejjel táplált csecsemőknél vashiánnyal 4-6 hónapos korig nem kell számolni, hiszen az anyatejből a vas felszívódása rendkívül jó hatásfokú.

A vashiányos vérszegénység 80 százalékban a női nemet érinti. A fogamzóképes korban lévő nőknek napi 15 mg vas bevitelére van szükségük a táplálékkal, ennek kb. 10 százaléka szívódik fel. Férfiaknak és a változó koron túl lévő nőknek 10-12 mg elegendő.

A vérszegénység azt jelenti, hogy a szervezetben túl kevés a vörösvérsejt, túl alacsony a hemoglobinszint, így ezek nem tudják ellátni a feladatukat, és nem képesek elegendő oxigént és tápanyagot szállítani a sejtekhez. Egyes ételek azonban különösen értékes tápanyagokat tartalmaznak – nézzük, mit érdemes ennünk vérszegényként. 

Előzzük meg!

A vérszegénység megelőzésben nagy szerepet kap a helyesen összeállított étrend, mely megfelelő mennyiségben és arányban tartalmaz minden olyan makro- és mikrotápanyagot, melyre az emberi szervezetnek szüksége van. Hosszú ideig tartó egyoldalú táplálkozás, drasztikus fogyókúrák, vegetáriánus és vegán étrend esetén gyakrabban alakulhat ki ez a betegség, leggyakrabban vashiány, illetve a folát vagy a B12-vitamin hiánya következtében.

vashiány, vérszegénység
Rizikócsoportba tartoznak a terhesek és az erős menstruációval küzdő nők is. Fotó: Getty Images

Mindent a vasról és a vashiányról

Vashoz táplálékainkon keresztül juthatunk, ám a növényi és állati eredetű élelmiszerekből eltérően szívódik fel. A növényekben lévő vasvegyületek kémiai szerkezete eltér az állati eredetű vasétól, mert a növényekben úgynevezett nem-hem vas formájában van jelen, míg a májban, vörös húsokban (marha, sertés, vad), halban, tojásban, szárnyasokban úgynevezett hem kötésben található meg. Utóbbinak körülbelül 15 százaléka szívódik fel, míg a növényeknél körülbelül 3-5 százalék ez az arány. A nem-hem vas felszívódása javítható, ha valamilyen hem vasat tartalmazó húsfélével vagy C-vitamin-tartalmú élelmiszerrel együtt fogyasztjuk.

A vas felszívódását különböző anyagok segíthetik, illetve gátolhatják, ezekre a táplálkozás során is érdemes jobban odafigyelni. A felszívódást gátolja például a túlzott rostbevitel, egyes fehérjék (tehéntejfehérje, albumin, szójafehérje), a fitátok (gabonafélékben, diókban, hüvelyesekben, korpában), a polifenolok és az ásványi anyagok (réz, cink, mangán, foszfor, kalcium), illetve a foszfátok és az oxalátok fogyasztása. Felszívódását elősegíti a folsav, az állati fehérjék (húsok, húskészítmények), az aszkorbinsav, azaz a C-vitamin bevitele.

Vérszegénység alakul ki folsav vagy B12-vitamin hiánya esetén is. A foláthiány leggyakoribb oka az alkoholizmus, illetve hogy táplálkozással kevés jut a szervezetbe, esetleg előfordulhat, hogy felszívódása nem kielégítő. Megnövekedett folátigény lép fel a terheseknél, rosszindulatú daganatos betegségek vagy krónikus gyulladásos betegségek esetén is. Legnagyobb mennyiségben a májban, élesztőben, zöldségekben és főzelékfélékben, szárazhüvelyesekben, búzacsírában, szójababban, teljes kiőrlésű lisztből készült pékárukban, olajos magvakban, diófélékben, banánban, narancsban, sárgadinnyében található. A B12-vitamin hiánya ritkán fordul elő, de ha huzamosabb ideig fennáll, akkor súlyos, akár irreverzibilis folyamatokat is generálhat. Figyelem! B12-vitamin csak állati eredetű táplálékokkal kerülhet be a szervezetbe.

Amire figyelni érdemes

  • Az étkezés során vigyünk be C-vitamint, mely a legtöbb gyümölcsben, főként a citrusfélékben megtalálható (narancs, citrom, lime, grépfrút), de nagyon magas a paprika C-vitamin-tartalma is.
  • Ne fogyasszunk nagyobb mennyiségű kávét!
  • Kerüljük a túlzott rostbevitelt, illetve a nagy fitáttartalmú nyersanyagok felhasználását.
  • Ha lehet, ne vásároljunk olyan élelmiszert, amiben E 385-ös tartósítószer (EDTA) van.
  • Mivel a máj raktározza a vasat, ezért az ebből készült ételekben található a legtöbb és legjobban felszívódó vas, ennek ellenére heti egy alkalomnál többször nem ajánlatos fogyasztani.

Ha vérszegénység a diagnózis...

Az anémia általános tünetei a szövetek oxigénellátásának elégtelenségéből származnak, így ha fáradtnak érezzük magunkat, gyakran fáj a fejünk, heves szívdobogásra leszünk figyelmesek, zúg a fülünk, esetleg gyakran szédülünk és sápadtak vagyunk, mindenképpen keressük fel orvosunkat! Ha a szakemberek diagnosztizálták a betegséget, a teljes értékű, sőt vasban dús táplálkozás mellett a gyógyszeres kiegészítés is elkerülhetetlen.

Forrás: MDOSZ - Táplálkozási Akadémia Hírlevél

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 26 és 32 fok között várható. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.