Az ülő életmódtól lesz beteg a vesénk?

Ha túl sok időt töltünk ülve, annak sok hátrányos hatása van, de most egy újabb indokot találtak arra, miért keljünk fel az íróasztal mellől vagy a kanapéról. Ez ugyanis jelentősen növelheti a krónikus vesebetegség kialakulásának esélyét.

Az ülő életmódnak sok káros hatása van a szervezetünkre, például növeli a cukorbetegség, az elhízás, a krónikus vesebetegségek esélyét is növeli, ám ennek pontos mechanizmusát még nem tudták kideríteni.

Az ülő életmód súlyos vesebetegséget is okozhat

A krónikus vesebetegség azzal jár együtt, hogy a vese fokozatosan elveszíti azt a képességét, hogy a feladatait ellássa, ennek pedig végső esetben, ha nem kezelik megfelelően, akár teljes veseelégtelenség is lehet a következménye. A krónikus vesebetegség rizikóját jelentősen növeli például a cukorbetegség, a magas vérnyomás, a szívbetegség, a dohányzás, a magas koleszterinszint, illetve a a túlsúly. A krónikus vesebetegség gyakoribb a 65 év felülieknél, illetve azoknál, akiknek a családjában már előfordult ilyen probléma.

Vesénk ideális esetben egy életen át méregteleníti szervezetünket, ám ha nem vigyázunk, könnyen kár keletkezhet benne. Ezt elkerülendő érdemes tisztában lenni azzal, mi árthat ennek a szervnek, ha pedig már megtörtént a baj, mihamarabb meg kell kezdeni a probléma kezelését . A kutatásban (melyet egy nemzetközi konferencián, az American Society of Nephrology nevű szakmai szervezet rendezvényén ismertetnek majd a közlejövőben a kaliforniai San Diegóban) Dominique Ferranti, Srini Beddhu és kollégáik 5873 felnőttet vizsgáltak. Felmérték az egészségi állapotukat, és rögzítették azt is, hogy naponta mennyit mozogtak, mennyire voltak aktívak. Úgy találták, hogy minden 80 perc, ami során ülünk vagy fekszünk (a nap átlagosan 16 ébren töltött órájából), 20 százalékkal növelheti a vesebetegségek esélyét. Ez az arány még abban az esetben is megmaradt, ha egyéb tényezőket is figyelembe vettek, például a korábbi betegségeket, a túlsúlyt , a magas vérnyomást, vagy a szociális helyzetet.

„Az ülő életmód rendkívül komoly veszélyeket rejt magában, és ezek között már ott találjuk a krónikus vesebetegséget is” - mondta dr. Srini Beddhu, a University of Utah School of Medicine kutatója. „Mindenképpen további vizsgálatokra van szükség ezzel kapcsolatban, és azt is szeretnénk kideríteni, hogy a már kialakult vesebetegségre milyen hatással van az ülő életmód , fokozhatja-e például a teljes veseelégtelenség rizikóját.” A kutatók az eredmények ismeretében szorgalmazzák, hogy a szakemberek dolgozzanak ki akcióterveket arra vonatkozóan, hogy a vesebetegeket vagy az arra hajlamosakat több mozgásra sarkallják.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.