Az aranyér kezelése (x)

Minél hamarabb fedezzük fel a bajt, annál könnyebben lehet kezelni a problémát – nincs ez másképp az aranyér esetében sem. A következőkben segítünk eligazodni az aranyér terápiás lehetőségei között.

Aranyérbetegségről beszélünk, amikor a végbél falának vénái kitágulnak, megduzzadnak, vagy akár ki is türemkednek a végbélből. Létezik belső és külső aranyeresség is: előbbinél a kitágult érköteg vagy ércsomó nem látszik, sokszor tüneteket sem okoz, utóbbinál már szemmel is láthatók a kilógó kitágult erek. Az aranyér Magyarországon népbetegségnek számít, egyes felmérések szerint az ötven feletti korosztályban minden második embert érinti.

A probléma leggyakoribb közvetlen kiváltó oka a székelés közbeni erőlködés. Mivel erőlködés leginkább székrekedés esetén fordul elő, közvetetten jelentős szerepe van az aranyér megjelenésében a helytelen, rostszegény táplálkozásnak is. Mindezek mellett az ülőmunka, illetve a mozgásszegény életmód is elősegítheti a kialakulását.

aranyér, aranyér kezelése
Fotó: Getty Images

Az ideális természetesen az lenne, hogy a megfelelő életmód kialakításával – rendszeres mozgással és egészséges, rostdús táplálkozással – megelőzzük az aranyér kialakulását. De akkor sem kell rögtön kétségbeesni, ha a baj már megtörtént. A következőkben végigvesszük az aranyér különböző stádiumait és kezelési lehetőségeit.

Aranyér: mikor hogyan kezeljük?

A legenyhébb stádiumban az aranyér még nem türemkedik ki, és mivel ilyenkor tünetei sincsenek, csak vizsgálattal, végbéltükrözéssel lehet felismerni a betegséget. A következő stádiumban székeléskor az érintettek fájdalmat érezhetnek, és arra lesznek figyelmesek, hogy a vécé használata után vércsík jelenik meg a toalettpapíron. Ebben a szakaszban már tapintható, érezhető az aranyeres csomó, ami néha kitüremkedik, de még magától visszahúzódik. Noha ilyenkor nyugalomban rendszerint még nem jelentkezik fájdalom, nagyon fontos lenne, hogy igenis kezdjünk el foglalkozni a problémával, és megakadályozzuk, hogy komolyabb gond legyen belőle.

A harmadik stádiumban az aranyeres csomók már nem húzódnak vissza, de kézzel még visszahelyezhetők. A kitüremkedő aranyér fájdalmas lehet és vérezhet, a kellemetlen, szúró érzés ráadásul ülés hatására csak fokozódik. A negyedik, előrehaladott stádiumban a kitüremkedő aranyércsomót már kézzel sem lehet visszahelyezni a végbélbe. Ez az a szakasz, amikor már orvosi beavatkozásra van szükség. Az aranyér nagyon érzékennyé és fájdalmassá válik, és ha a kívülre került csomó felszíne sebesre dörzsölődik, váladékozás is jelentkezhet.

Tünetmentes állapotban nincs szükség kezelésre, de az életmódunkra természetesen ilyenkor is érdemes odafigyelni (rendszeres mozgás, rostdús táplálkozás). Ha már érzékeljük magunkon az aranyér okozta kezdeti panaszokat – viszketés a végbéltájon, székelés közbeni fájdalom, esetleg vérzés –, minél előbb keressünk megoldást a problémánkra. A tünetek jelentkezésekor az első és legfontosabb lépés, hogy menjünk el egy alapos proktológiai vizsgálatra, hogy szakember is megerősítse a diagnózist.

Attól függően, hogy a betegség melyik stádiumában vagyunk, számos terápiás lehetőség áll a rendelkezésünkre. Az enyhe aranyeres panaszokat a gyógynövényes ülőfürdők és a vény nélkül kapható végbélkúpok, illetve kenőcsök is enyhíteni tudják. A 3-4. stádiumban viszont az esetek többségében sebészeti beavatkozásra, az aranyeres csomók eltávolítására lesz szükség. 

Proktis-M kúp és kenőcs

Proktis-M kúp és kenőcs
Patikában kapható gyógyászati segédeszközök

A hialuronsav és több gyógynövény előnyös hatásait egyesítő Proktis-M termékcsalád hatékony segítség lehet az aranyér kezdeti stádiumaiban. A Proktis-M végbélkúpban és kenőcsben található hialuronsav képes felgyorsítani és javítani a hámképződés és a szövet-helyreállítás folyamatait, a növényi összetevők pedig elősegítik a hialuronsav szövetekbe való bejutását és enyhítik az aranyér okozta panaszokat. A Proktis-M hatféle, gyulladáscsökkentő, hámosító, fertőtlenítő hatásáról ismert gyógynövényt tartalmaz, míg a kenőcsben a visszérproblémák kezelésére régóta használt vadgesztenye, valamint a számos előnyös tulajdonsága mellett gyulladáscsökkentő hatású édesgyökér a növényi összetevő. A Proktis-M kúp a végbélben, míg a Proktis-M plus kenőcs a végbélnyílás körül jelentkező panaszok enyhítésére, a tünetektől függően akár kombinálva is használható. A Proktis-M termékcsalád recept nélkül kapható a gyógyszertárakban.

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -2 °C

Délelőtt javulnak a látási viszonyok, és általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható. Az északkeleti és a nyugati határszélen lehetnek tartósabban felhős körzetek, illetve az ország északkeleti felében lehet átmeneti kisebb felhősödés. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet napközben a Tiszántúlon élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 7 és 13 fok között valószínű.Késő este -3, +4 fok várható. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!