Antibiotikum nélkül a szuperbaktériumok ellen

Egyre több a probléma az antiobiotikumok körül: a beteg nem szedi végig az előírt kúrát, az orvos nem akkor írja ki, amikor kellene, a baktériumok új törzsei pedig teljesen rezisztensek ezek ellen. Ám úgy tűnik, van remény.

Egy holland biotechnológiai cég olyan gyógykészítményen dolgozik, amely az antibiotikumok által mozdíthatatlan szuperkórokozókat, például az MRSA-t is képes elpusztítani. Az eddigi tesztek alapján kijelenthetjük, hogy az MRSA nem képes ellenállni az új kezelésnek, az új gyógyszer pedig injekció vagy tabletta változat formájában is megjelenhet a polcokon öt éven belül, értesült erről a The Times.

Az MRSA több néven is ismert - egyesek Mercerként említik, mások a teljes elnevezést használják: meticillin-rezisztens Staphylococcus aureus, de ezen kívül ismert még további elnevezése (ORSA), sőt a sajtó sokszor "húsevő baktériumként" citálja. Az MRSA-t normál esetben sok ember hordozza, például a bőrén, az orrcimpájában vagy a torkában. Általában nem okoz tüneteket, de a sebekbe bejutva fertőzést okozhat. Évente több mint 5 ezer haláleset következik be az antiobiotikumoknak ellenálló bakteriális betegségek következtében: tekintve, hogy az antibiotikumok családjának legutolsó osztályát a nyolcvanas években állították elő, ideje lenne most már az ehhez alkalmazkodott kórokozókat más módszerekkel is pusztítani. Dr. Bjorn Herpers, a holland Micreos cég mikrobiológusa hozzátette: újonnan kikísérletezett módszerük erre lehet megoldás.

Az MRSA nem képes ellenállni az új kezelésnek

A kezelés úgynevezett bakteriofág vírusokon alapszik: ezek a baktériumokat különleges katalizátorenzimekkel, endolizinekkel támadják meg - behatolnak egy baktérium sejtfalán, befecskendezik génanyagukat és bakteriofággyárakat hoznak létre. A Micreos ezen mechanizmust fejlesztette tovább: az általuk előállított Staphefekt nevű endolizin a sejtfalak építőelemeibe kapaszkodva elkorrodálja a baktérium sejtfalát, amire az gyakorlatilag kilyukad és elpusztul.

A kutatók elmondták: emberi tesztekben az enzimet S.aureusra pozitívan tesztelt bőrsérülésekre tették krém formájában, az pedig egy hét alatt elpusztította a baktériumot, az S. aureusszal kombinált ekcémát pedig 6 páciensből 5-ben meggyógyította. Az endolizin-alapú kezelés pedig csak a célbaktériumokat pusztítja el, a test jóindulatú baktériumot viszont nem, ráadásul a kórokozók számára a rezisztencia kialakítása is sokkal nehezebb, mivel a gyógykészítmény a gazdaszervezet anyagcseréjétől függetlenül működik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!