A vesét is tönkreteszi az elhízás

Magyarországon a lakosság mintegy 10 százaléka, becslések szerint legalább 700 ezer fő szenved idült vesebetegség valamely szakaszában. A vese világnapjának idei témája az elhízás és a vesebetegségek kapcsolata.

A Nemzetközi Nephrologiai Társaság (ISN) és a Vesealapítványok Nemzetközi Szövetsége (IFKF) magyar kezdeményezésre minden év márciusának második csütörtökét a vese világnapjának nyilvánította. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet vesénk központi szerepére általános egészségünk szempontjából, és hogy hangsúlyozásával világszerte csökkenjen a vesebetegségek és a hozzá társuló szövődmények gyakorisága, súlyossága.

Vesebetegség számokban

A krónikus vesebetegek száma folyamatosan növekszik, köszönhetően elsősorban az elhízás, a cukorbetegség, a hipertónia járványszerű terjedésének, és az átlagos élettartam fokozatos emelkedésének. A nefrológiai járóbeteg-rendeléseken gondozott vesebetegek száma 1991-ben valamivel meghaladta a 10 ezer főt, 2001-ben a 30 ezret, 2011-ben a 70 ezret.

Magyarországon magas a dialízisbe kerülő vesebetegek száma. A betegek 40-70 százaléka "az utcáról" kerül a dialízisprogramba, mert hiányzik az előzetes nefrológiai gondozás.

A vesetranszplantációs várólistán 2015. december 29-én 1189 beteg volt. Veseátültetés szempontjából az eddigi legsikeresebb évnek 2014-et tekinthetjük: ekkor 390 vesetranszplantáció történt, 2015-ben pedig 339.

Magyarországon magas a dialízisbe kerülő vesebetegek száma
Magyarországon magas a dialízisbe kerülő vesebetegek száma

A vese világnap céljai

  • felhívja a figyelmet a vese létfontosságú szerepére,
  • hangsúlyozza, a cukorbetegség és amagas vérnyomása legfontosabb kockázati tényezők a krónikus vesebetegség kialakulásában,
  • ösztönözze a rendszeres szűrővizsgálatokon való részvételt, a megelőzés fontosságát,
  • edukálja az egészségügyi szakembereket, tudatosítsa bennük, hogy milyen jelentős szerepük van a krónikus vesebetegség kockázatának csökkentésében,
  • világossá tegye a helyi és az országos egészségügyi hatóságok szerepét a krónikus vesebetegség növekedésének ellenőrzése kapcsán. Az egészségügyi hatóságoknak az egész világon meg kell küzdeniük a magas és egyre növekvő költségekkel, amennyiben nem történik hathatós intézkedés annak érdekében, hogy kezeljék az egyre több embert érintő krónikus vesebetegség problémáját.
  • ösztönözze a transzplantációt mint aveseelégtelenséglegjobb lehetséges "gyógymódját", és a szervadományozást mint életmentő cselekedetet.

A vese világnap 2017-es témája a vesebetegség és az elhízás

Túlsúly:

  • az "ideális" testsúly 110-120 százaléka
  • BMI (testtömegindex): 25-30 kg/m2
  • Elhízás:
  • az ideális testsúly 120 százaléka felett
  • BMI (testtömegindex): 30 kg/m2 felett
  • Az elhízás a szervezet kórosan megnövekedett zsírtartalmát jelenti. Magyarországon három felnőttből kettő túlsúlyos vagy elhízott.

    Európai adatok szerint minden harmadik gyerek küzd túlsúllyal, és nálunk sincs másként: Magyarországon az elmúlt 20 évben megháromszorozódott az elhízott gyermekek száma.

    Az egészségtelen táplálkozás és a kevés mozgás egyaránt hozzájárul a magyarok jelentős súlytöbbletéhez és kirívóan rossz egészségi állapotához.

    Az elhízás a vesebetegség kialakulásának kockázati tényezője

    Az elhízás közvetve és közvetlenül is krónikus vesebetegséghez vezethet:

    • közvetve növeli 2-es típusú cukorbetegség, a magas vérnyomás és a szívbetegségek kialakulásának kockázatát, amelyek a krónikus vesebetegség fő rizikófaktorai,
    • de közvetlen vesekárosodást is okozhat, mert az elhízás növeli a vese és a kompenzáló mechanizmusok terhelését.

    Azoknál az embereknél, akik túlsúlyosak vagy elhízottak, 2-7-szer nagyobb a végstádiumú vesebetegség kialakulásának az esélye, mint a normál testsúlyúaknál.

    Az elhízás, valamint a krónikus vesebetegség nagyrészt megelőzhető. Az egészséges életmód, a megfelelő táplálkozás és a rendszeres testmozgás nagymértékben segít megelőzni az elhízás és a vesebetegség kialakulását.

    ITT MEGOSZTHATOD:

    Heti top cikkek

    máj
    Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
    magnézium szedése
    A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
    rákkeltő ételek
    Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
    étkezések ideje
    6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
    testmozgás 50 felett
    Edzés 50 felett: ez a gyakorlat szinte kötelező – Ingyen van, mégis sok izmot megmozgat
    Orvosmeteorológia
    Fronthatás: Melegfront
    Maximum: +5 °C
    Minimum: +1 °C

    Erősen felhős vagy borult idő várható, de átmeneti szakadozások, vékonyodások lehetnek a felhőzetben. Estére, késő estére a csapadék zöme megszűnik, ezt követően csak helyenként lehet kisebb eső, zápor, a nyugati határvidéken néhol havas eső is. Elsősorban az Észak-Alföldön foltokban köd képződhet. A keleti, délkeleti szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5 fok között valószínű. A hőmérséklet emelkedése miatt a melegfrontra érzékenyek tapasztalhatnak kellemetlen tüneteket.

    Partnerünk a

    Töltsd ki kvízünket!

    kvíz
    Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
    kvíz
    Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!