A leggyakoribb hibák mikrózás közben

A mikrohullámú sütő alapkellék a legtöbb háztartásban, ezért nem árt, ha tudjuk, hogyan kell a leghatékonyabban és a legbiztonságosabban használni, illetve miket érdemes elkerülni, ha bekapcsoljuk.

Papírpoharak a mikróban

Bár a forró italokat lehet bennük tárolni, a papírpoharakat jobb, ha nem tesszük a mikróba, ugyanis az "összeszerelésükhöz" használt ragasztó megolvadhat, akkor pedig a pohár ereszteni fog. Extrém esetben pedig a papír túlhevülése esetén akár még ki is gyulladhat! Ugyanez vonatkozik az eldobható papírtányérokra és természetesen a szalvétákra is, amelyekben nagyon apró fémszilánkok lehetnek, amelyek szikrát vethetnek, emiatt pedig erősen tűzveszélyesek.

Ne hagyjuk magára a mikrót működés közben

Persze ez nem azt jelenti, hogy az orrunkat az üvegre nyomva kell folyamatosan ellenőriznünk, hogy jól működik-e, de legyünk elég közel, hogy gyorsan reagálhassunk, ha szükséges. Sok lakástüzet ugyanis a magukra hagyott mikrosütők okoznak, mikor olyan ételeket felejtenek bennük, mint a pattogatott kukorica. "Szerencsésebb" esetben csak megég, rosszabb esetben viszont hívhatjuk a tűzoltókat.

Jobb, ha a mikrót nem hagyjuk magára működés közben
Jobb, ha a mikrót nem hagyjuk magára működés közben. Fotó: Getty Images

Mikrózhatunk műanyag edényeket?

Több vizsgálat is kimutatta, hogy ha műanyag edényeket teszünk a mikróba, még az olyanok is, amelyek egyébként hőállóak, az egészségre ártalmas anyagokat eresztenek ki magukból, melyek átszivárognak az edényben lévő ételbe. Éppen ezért érdemes inkább kerámia - vagy üvegedényben melegíteni az ételt, és műanyagot nem, vagy csak nagyon ritkán használni a mikrohullámú sütőkben.

Káros vagy hasznos a mikrosütő? A mikrohullámú sütőkkel kapcsolatban megoszlanak a vélemények: van, aki nagyszerű találmánynak tartja, mások szerint azonban kifejezetten káros az egészségünkre, és senkinek nem lenne szabad használnia. Lássuk a leggyakoribb tévhiteket !

Nem melegítünk elég ideig

Ha a mikróban főzünk, nagyon fontos, hogy mindig betartsuk a receptekben megadott időt és hőmérsékletet, és ne próbáljuk siettetni a folyamatot, különösen, ha nyers halat, húst vagy tojást tartalmazó ételt készítünk. Az ételek újramelegítésénél is ez a helyzet - ha langyos, vagy az étel közepe hideg maradt, tegyük vissza. Mindig figyeljünk arra, hogy fogókesztyűvel vegyük ki az ételt, mert az átforrósodott edények akár komoly égési sérüléseket is okozhatnak.

Forrás: rodalesorganiclife.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Délelőtt a felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően a több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!