A vécére is viszed a telefont? Az orvosok szerint ez nagyon rossz ötlet

Az okostelefonok ma már a mindennapjaink természetes részei. Sokan már a vécén ülve is használják ezt az eszközt, ez azonban negatív hatást gyakorolhat az egészségre.

Tovább ül a vécén, aki telefonozik közben. Ez viszont károsan hat az érintettek egészségére – állapította meg egy új tanulmány, amely a vécén töltött hosszú idő és az aranyér kialakulásának kockázata közötti összefüggést vizsgálta.

5 percen belül kellene elintéznünk a dolgunkat

A kutatásba 125 felnőttet vontak be, akiknél kolonoszkópiás vizsgálattal megnézték, hogy van-e aranyerük, és 43 százalékuknál már látszott az elváltozás. Az alanyok emellett kérdőíveket is kitöltöttek az vécéhasználat közbeni okostelefonhasználati szokásaikkal kapcsolatban. Rákérdeztek továbbá arra is, hogy kell-e erőlködniük székletürítés közben, mennyire aktívak fizikailag, illetve mennyi rostot fogyasztanak átlagosan.

Mint kiderült, azok akik gyakran telefonoznak vécézés közben, szignifikánsan több időt töltöttek a mosdóban, mint azok, akik nem viszik magukkal az okoseszközt. Az okostelefon-használók 37,3 százalékánál több mint öt percig tartott egy-egy mosdólátogatás, míg a nem telefonozóknak csupán 7,1 százalékánál húzódott eddig a vécézés. A legjobb megoldás a szakértők szerint az lenne, ha egyáltalán nem is vinnénk okoseszközöket a vécére, illetve ha a mosdóhasználat sosem tartana tovább 5 percnél.

Ezért baj, ha sokáig ülünk a vécén

A baj az, hogy az embe elveszíti az időérzékét, ha vécéhasználat közben telefonozni kezdenek – mutatott rá Trisha Pasricha gasztroenterológus, a tanulmány vezető szerzője. Az így kialakuló függőség pedig komolyan veszélyezteti az egészséget, a vécén ülve ugyanis nincs rendesen megtámasztva a medencefenék, így könnyebben alakul ki aranyér.

Mi az az aranyér?
Ahogy betegségismertetőnkben is olvasható, az aranyér a végbélnyílás nyálkahártyája alatt elhelyezkedő vénás fonatból alakul ki. Az aranyeres csomók a végbél és a végbélnyílás falában keletkező vénatágulatok, melyek begyulladhatnak, vérezhetnek, megnagyobbodhatnak, néha kifordulnak vagy véralvadék képződhet bennük, és ilyenkor fájdalmassá válnak. Attól függően, hogy a végbél záróizmától merre helyezkednek el, külső vagy belső aranyérről beszélhetünk.

Összességében azt állapították meg a kutatók, hogy az okostelefon mosdóban való használata 46 százalékkal fokozza az aranyér kialakulásának kockázatát. A kérdőívek kiértékelésével egyébként az is kiderült, hogy a vécén is telefonozók a leggyakrabban híreket olvasnak vagy a közösségi médiát bújják dolguk végzése közben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -2 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok a délelőtt folyamán feloszlanak, és túlnyomóan derült lesz az ég. Az ország északkeleti felén lehet a déli, kora délutáni órákban átmeneti kisebb felhősödés. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet az Alföldön élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között valószínű. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!