Ilyen betegségekre utalhat a véres széklet

A véres széklet még akkor is ijedtségre adhat okot, ha csak egészen kis mennyiségű vért látunk benne. Érthető, hiszen a banális okokon túl komolyabb betegségeket is jelezhet.

A székletben található vér többféle módon jelentkezhet attól függően, hogy a szervezet mely részéből ered. Míg a friss, piros vér többnyire az alsó bélszakaszból származik, addig a nagy mennyiségű, sűrűbb állagú, bordós vérzés utalhat a felsőbb bélszakasz, vagy a nyelőcső kóros állapotára. Fontos tudni, hogy nemcsak a vörös, hanem a szurokfekete színű széklet is tartalmazhat vért. Ebben az esetben a tápcsatornán, a felsőbb bélszakaszon, vagy akár a gyomron, nyelőcsövön áthaladó, emésztett vér színezheti feketére az ürüléket.

Aranyér miatt is kialakulhat vérszegénység A nagyjából minden harmadik embert érintő aranyeresség rendkívül kellemetlen tünetekkel, így viszketéssel, szúró érzéssel vagy akár erős fájdalommal is járhat. Emellett pedig olykor súlyosabb következményei is lehetnek annak, ha nem kezeljük megfelelően a problémát.

Több kiváltó oka is lehet

A nyákos, véres formában jelentkező hasmenés többnyire vírusos vagy bakteriális eredetű gyulladásos állapotra jellemző, de ilyen tüneteket okozhat a tejfehérje-érzékenység, allergia, ételmérgezés, vagy akár különböző eredetű fekélyek is. Ilyen fekélyes megbetegedés például a tápcsatorna bármely szakaszán előforduló, gyakran kifejezetten súlyos formában jelentkező Crohn-betegség. Mivel a véres széklet rosszindulatú daganatra is utalhat, ezért találgatás helyett minden esetben orvosi segítséggel kell kideríteni a pontos okokat.

Nem csak különböző kórképek, hanem egyes gyógyszerek, antibiotikumok, vagy bizonyos kezelések (például a sugárterápia) is eredményezhetnek véres béltartalmat. Ha a székelést fájdalom kíséri, végbélrepedésre is következtetni lehet, ahogy a jó- és rosszindulatú végbélpolipok szintén vérzéssel hívhatják fel magukra a figyelmet. Fontos továbbá kiemelni, hogy a széklet színét egyes vaskészítmények, széntabletták, illetve bizonyos élelmiszerek - például a cékla és a bogyós gyümölcsök - is képesek megtévesztően a vérhez hasonló vörös vagy fekete színűre festeni.

Leggyakoribb ok: belső aranyér

Az esetek nagy többségében a véres széklet oka azonban az aranyér , ami mindenki szervezetében jelen van. Elhelyezkedéstől függően beszélhetünk belső- vagy külsőaranyérről, de kórosnak csak akkor nevezhetőek, ha a vénák valamilyen okból túlzottan kitágulnak, megnövekednek. A végbéltől befelé eső belső aranyér legjellemzőbb tünete a székletürítés közben jelentkező vérzés. Ennek a kifejezetten gyakori elváltozásnak négy stádiumát különböztethetjük meg.

A székletben található vér többféle betegséget is jelezhet. Fotó: Getty Images
A székletben található vér többféle betegséget is jelezhet. Fotó: Getty Images

Kezdetben csak ritkán okoz kisebb mennyiségű vérzést, egyéb tünetei pedig egyáltalán nincsenek. A tágulás mértékének növekedésével, székelés közben már kifordulhat a megnagyobbodott vénacsomó a végbélből, de ekkor még magától visszahúzódik a helyére. A harmadik stádiumban tovább romlik az állapot, ekkor már az aranyér csak kézzel helyezhető vissza; megjelenik a fájdalomérzet, a vérzés pedig egyre gyakoribbá válik. A belső aranyér akkor a legsúlyosabb, amikor a kifordulás, valamint a fájdalom állandósul, és elengedhetetlenné válik az orvosi beavatkozás.

Aranyérbetegség: hatékonyan kezelhető

Kezdeti stádiumban az aranyér jól kezelhető: többnyire elég hozzá a végbél megfelelő ápolása, valamint a rendszeres testmozgással, és tudatos étkezéssel járó életmódváltás . Segítségünkre lehetnek az olyan sebgyógyítást serkentő, gyulladáscsökkentő és természetes védekezést növelő  gyógynövények  is, mint például a kamilla, a varázsmogyoró-levél és a körömvirág. A kényelmes használat érdekében, a gyógyfüvek természetes hatóanyagai koncentrált mennyiségben, tisztított formában, kivonat, kenőcs vagy kúp változatban is elérhetőek.

Aranyérbetegség esetén, a szulfáttartalmú készítmények használata sokat javíthat az állapoton, hiszen a sérült felületekhez kötődve, jól tapadó réteget képezve óvják a bőrt és a nyálkahártyát. Akárcsak az olyan kúpok és krémek, amelyek hatóanyagként elölt E-coli baktérium kultúrát tartalmaznak. Alkalmazásuk olyan immunválaszt vált ki a szervezetben, ami fokozza az érintett szövetek természetes védekezőképességét.

A kezelés részét képezhetik a - szintén vény nélkül kapható - szájon át szedhető tabletták is. A növényi eredetű, diozmin tartalmú gyógyszerek képesek jelentősen csillapítania fájdalmat, miközben erősítik és rugalmassá teszik az érfalakat. Segítségükkel könnyebbé válik a véráramlás, valamint gyulladásgátló és antioxidáns hatással is bírnak, ezzel csökkenve az aranyérbetegség szövődményeinek kialakulási esélyeit.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
magnézium szedése
Nem hasznosul jól a magnézium, ha így veszed be – Ezt az 5 hibát ne kövesd el
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Kevés helyen - főként a nyugati, déli és északkeleti országrészben - zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Egyre nagyobb területen északnyugatira, északira fordul a szél, és megélénkül, néhol megerősödik, majd késő délutántól az északkeleti tájakon számíthatunk helyenként erős, esetleg viharos közeli lökésekre.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 38 fok között várható.Késő estére általában 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.