A proktológia az általános sebészetnek a végbél betegségeinek vizsgálatára és kezelésére szakosodott területe. A proktológiai szakrendelésen vizsgálják és kezelik az aranyerességet, a végbél környezetének gyulladásos folyamatait, jó- és rosszindulatú daganatait, a béltraktus alsó szakaszának, illetve a végbélnek a különféle elváltozásait.
A proktológus hajtja végre a különböző vizsgálatokat, a kézzel történő ellenőrzéstől a végbéltükrözésig . Ezek a vizsgálatok kellemetlenek ugyan, de tulajdonképpen fájdalommentesek - különösen akkor, ha a páciens lazít, nem izgul, nem ideges (ilyenkor ugyanis a test izmai, így a záróizmok is megfeszülnek), és nincs benne szégyenérzet - fontos, hogy igyekezzünk őszintén beszélni a kétségeinkről, félelmeinkről az orvosunkkal!
Hogyan készüljünk a vizsgálatokra?
Bár tabutémának számít, próbáljuk meg kideríteni azt is, hogy a családtagjaink közül kinek volt már aranyere, esetleg vastagbél- vagy végbéldaganata , illetve bélpolipja.
Gyűjtsük össze a korábbi leleteinket, vizsgálati anyagainkat, és azt is érdemes összeszedni, hogy milyen gyógyszereket szedünk. Nem árthat egy néhány napig, egy hétig vezetett étkezési napló sem, hiszen a proktológus az étrendünket megismerve pontosabb tanácsokat adhat. Rektoszkópiás vizsgálat előtt előfordulhat, hogy beöntéssel készítik fel a beteget. Ez általában fél órás procedúra, mely alatt többször is el kell menni vécére.
A szakemberek szerint nagyon rossz ötlet koplalni a proktológiai vizsgálat előtt vagy abban reménykedni, hogy ez előző nap bevett hashajtó miatt megszabadulunk a felesleges salakanyagoktól! Ilyenkor ugyanis a magasabb területekről folyamatosan folyik a béltartalom, ami nagyon zavarja, illetve hátráltatja vizsgálatot. Nyugodtan együnk a vizsgálat előtt, mert amit néhány órával a vizsgálat előtt eszünk, az biztosan nem kerül le az utolsó bélszakaszba. Tekintettel arra, hogy többségünk úgyis ideges, ha éhgyomorra jövünk, még nagyobb az esélye, hogy az alacsony vércukorszint miatt rosszul leszünk a vizsgálat közben.
Beszélgetéssel indul
A proktológusnak szinte biztosan lesznek kérdései a székelési és étkezési szokásainkkal, testsúlyunkkal (fogyás-hízás), a gyógyszerszedéssel és a családban korábban előforduló betegségekkel kapcsolatban. Ezekre válaszoljunk őszintén, szégyenérzet nélkül! Mondjuk el azt is, hogy szedünk-e valamilyen gyógyszert vagy követünk-e valamilyen diétát, ezek a tényezők ugyanis nemcsak az aranyeres panaszokat, de az esetleges későbbi kezelést is befolyásolhatják.
Kínos gondok végbéltájékon: mennyit tudunk róluk?
Hotel Caramell Premium Resort****superior nyereményjáték
Természetesen arról is be kell számolnunk, érzünk-e fájdalmat székletürítés közben, tapintottunk-e csomót, göböt; viszket-e, irritált-e a rektális terület; észrevettünk-e vérfoltot vagy váladékot a vécépapíron vagy az alsóneműn.
Milyen vizsgálatok várnak ránk?
Az első lépés általában a kézzel történő vizsgálat. Ehhez egy vizsgálóasztalra kell felfeküdni az oldalunkra és a térdünket fel kell húzni a mellkasunkhoz. A szakember speciális síkosítóval nedvesített, gumikesztyűs kézzel óvatosan megtapintja a rektális területet kívül, illetve belül.
A kézzel történő vizsgálat után szükség szerint következhet a rektoszkópia vagy más néven végbéltükrözés. Ez olyan vizsgálati eljárás, amelynek segítségével bele lehet nézni a végbélbe, azaz a bél legalsó, nagyjából 15 centis szakaszába.
A rektoszkóp egy 3-4 centiméter átmérőjű, egyenes fémcső, amelyhez egy fényforrás csatlakoztatható, benne egy kúpos végű, a felvezetést elősegítő "dugó", amelyet végbélbe történő felvezetés után egyszerűen ki lehet húzni. Ekkor a cső külső végére egy üvegablakocskát helyeznek fel. Ez egyrészt lezárja a csövet, és a vizsgálat során befújt levegőt nem engedi megszökni, mert csak így lehet megvizsgálni a végbél egyébként összefekvő belső felszínét. Az ablak másik feladata, hogy betekinthessenek rajta a végbélbe. A vizsgálat nem vesz igénybe többet néhány percnél, és minimális kellemetlenséggel jár.
Amennyiben szükséges, a kézzel történő vizsgálatot és a rektoszkópiát ki lehet egészíteni röntgenvizsgálattal vagy biopsziával is, ám ezekre - ha csak aranyérgondok miatt fordulunk orvoshoz - általában ritkán van szükség.
Legjobban: