Jelek, hogy belső aranyerünk van

A laikusok számára is látható, kitapintható külső aranyérrel szemben a belsőt gyakran csak szakorvosi vizsgálat során lehet diagnosztizálni. Azonban vannak olyan árulkodó jelek, amelyek felhívhatják rá a figyelmet.

Aranyérnek nevezzük azt a végbélnyílás körüli vénás hálózatot, amely mindenki szervezetében természetes módon megtalálható. A külső aranyeres fonat a végbélnyílás körül helyezkedik el és összeköttetésben áll a belsővel, amely a végbélben, a záróizom felett található. Kóros állapotúnak akkor tekinthető, ha külső vagy belső tágulat alakul ki, amely állandósulva panaszokat okoz.

Életmódtippek aranyereseknek Ha már kiderült, hogy aranyerünk van, a legrosszabb, amit tehetünk az, hogy elhanyagoljuk a problémát - a kenőcsös, kúpos kezelés fontos, de emellett az egész életmódunkat érdemes egy kicsit megváltoztatni.

Ez akkor következik be, ha a vér áramlása tartósan akadályozott, a pangó vér következtében pedig kitágulnak a vénák, a nyálkahártya, illetve a bőrréteg. A fokozott hasüregi nyomással járó állapotok nagyban hatással vannak az aranyérbetegség kialakulására. Ilyen például a terhesség , a szülés, a székletürítési problémák (székrekedés, hasmenés), az elhízás, a nehéz súlyok emelése, vagy a mozgáshiányos életmód.

A belső aranyér négy stádiuma

Az aranyérbetegségnek négy stádiuma van: a legenyhébb esetben csak kisebb, nem kiforduló megnagyobbodásról beszélhetünk, ami általában egyáltalán nem okoz tüneteket. A második stádiumban már kiforduló, de magától visszaforduló csomó érzékelhető, amelyet a szakorvos is határozottan ki tud tapintani. Itt már megjelenhet tünetként a viszketés, az idegentest érzés, és az enyhébb vérzés is, ami elsősorban székelés után, a toalett papíron hagyhat nyomot. A betegség harmadik fokozatában a kiforduló duzzanat nem húzódik vissza magától és az egyre erősödő vérzés mellett fájdalom tapasztalható.

Az utolsó stádiumban az égő, fájdalmas érzés állandósulhat. Fotó: Getty Images
Az utolsó stádiumban az égő, fájdalmas érzés állandósulhat. Fotó: Getty Images

A belső aranyér utolsó stádiumában a csomó már kézzel sem helyezhető vissza a végbélnyílásba; az égő, szúró, feszítő fájdalom állandóvá válhat. A tisztálkodási nehézségek miatt gyulladás alakulhat ki, a rossz záróizom következtében pedig akár akaratlan székletcsorgás is jelentkezhet. Míg a kötőszöveti gyengeség elsősorban veleszületett tulajdonság, a végbél záróizmának rugalmasságáért már nem csak az életkor, hanem életmódbeli szokások is felelősek. A belső aranyér utolsó stádiumában elkerülhetetlenné válik a szakorvosi segítség.

Törekedjünk a megelőzésre

Az aranyérbetegség elsősorban tudatos táplálkozással és rendszeres testmozgással előzhető meg. A megfelelő széklet érdekében előtérbe kell helyezni a rostban gazdag, minőségi étkezést, amelynek része a kellő mennyiségű folyadék-, zöldség-, gyümölcs- és teljes kiőrlésű gabonafogyasztás. A rendszeres mozgás fontos eleme a megelőzésnek, illetve komoly szerepet játszik a további állapotromlás elkerülésében.

Javasolt elsajátítani, és napi szinten gyakorolni a végbél záróizmát megdolgoztató tornát is. Az aranyérbetegségre való hajlam esetében érdemes kúraszerűen alkalmazni olyan recept nélkül is kapható készítményeket, amelyek elősegítik a szervezet vénás áramlását, a székletürítést, illetve a regenerálódást.

Természetes segítség

Minél hamarabb ismerjük fel az aranyeret, annál hatékonyabban kezdhetjük meg a kezelését, és előzhetjük meg az állapotunk rosszabbra fordulását. A természetes anyagokból készült kúpok és krémek a segítségünkre lehetnek ebben: míg a belső aranyeres csomók kezelésére kúpot, a külső viszketésre és irritációkra kenőcsöt használhatunk.

Az aranyér kezelésére alkalmazott készítmények egyik hatékony összetevője a cápamájolaj, amely bőrpuhító és lubrikáns (síkosító) hatása révén megkönnyíti a székletürítést, miközben A-vitamin tartalmánál fogva elősegíti a nyálkahártya regenerálódását. Az aranyérbetegségre alkalmazott kúpok és krémek másik gyakori hatóanyaga az élesztősejt kivonat, amely hámosítást elősegítő hatásával serkenti a sebgyógyulást, és megelőzi a felülfertőződést.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

A látási viszonyok javulnak. A délnyugati országrészben tovább csökken a felhőzet, de a határ közelében maradhatnak tartósan borult tájak, illetve napközben az északkeleti harmadban is befelhősödik az ég. Másutt az időszakosan megnövekvő, átmenetileg akár meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett általában többórás napsütés várható. Csapadék nem valószínű. Az északnyugati szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között várható. Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!