Alzheimer-kór: a cukorbetegség okozza? (2)

Az Alzheimer-kór és a cukorbetegség közötti összefüggéssel régóta tisztában vannak a szakemberek, azonban a pontos mechanizmust nem tudták leírni. Egy új kutatás azonban érdekes megállapításra jutott.

Egy új kutatás során olyan eredmények születtek, amelyek nemcsak az Alzheimer-kór és a cukorbetegség közötti kapcsolat természetét írják le, de a súlyos neurológiai rendellenesség megelőzésében is szerepet játszhatnak.

Melissa Schilling, a New York University professzora csapatával több évtizedre visszamenőleg elemezte és hasonlította össze a cukorbetegségről, az Alzheimer-kórról szóló, és az ezek közötti kapcsolatot célzó molekuláris biológiával foglalkozó kutatásokat. Elsősorban arra keresték a választ, hogy milyen mechanizmusok köthetik össze a két súlyos betegséget - a felmérések alapján ugyanis a cukorbetegség nagymértékben növeli az Alzheimer-kór kialakulásának rizikóját, illetve az inzulinszint zavarai a betegek mintegy felében megtalálhatóak.

Első jelek Melyek az első, figyelmeztető tünetek, amelyek esetén orvoshoz kell fordulni? Az emlékezethanyatlás, az időbeli, térbeli jó tájékozódó képesség elvesztése, a személyiségváltozás és az enyhe kognitív zavar mind a korai tünetek közé tartoznak. Nézze meg videónkat! Úgy találták, hogy a két betegséget elsősorban egy enzimcsoport köti össze. Azok a enzimek ugyanis, amelyek az inzulin lebontásáért felelősek, az amyloid-béta nevű fehérje lebontását is végzik. Az amyloid-béta úgynevezett plakkokat képez az agyban, és ezek a plakkok nagy mennyiségben találhatóak meg az Alzheimer-kórosok agyában. Amikor valaki hiperinzulinémiában szenved, vagyis a szervezete túlságosan sok inzulint termel, például a nem megfelelő étrend, a túlsúly, a prediabétesz vagy a korai stádiumú cukorbetegség miatt, akkor a szervezetben található speciális enzimek inkább az inzulin feldolgozását végzik, nem pedig az amyloid-bétáét, így az sokkal nagyobb eséllyel gyűlik össze és alkot lerakódásokat az agyban.

"A hiperinzulinémia rengeteg embert érinthet világszerte, és a legtöbben nem is tudnak arról, hogy a szervezetükben milyen harc zajlik. Ha sikerülne felhívni az emberek figyelmét erre a betegségre, és a kockázati csoportokba tartozókat is hatékonyabban szűrni, akkor valószínű, hogy az Alzheimer-kóros esetek száma is csökkenne" - mondta Schilling professzor. "Nagyon fontos lenne a már diagnosztizált demens betegek rendszeres vizsgálata is, mert néhány kutatás szerint ha a hiperinzulinémiát kezelik, akkor azzal lelassítható, sőt akár vissza is fordítható az Alzheimer-kór."

Egy amerikai szakmai szervezet, az American Diabetic Association szerint a felnőtt népesség három százaléka szenved cukorbetegségben anélkül, hogy bármilyen kezelést kapna, további 30 százalékuknál pedig prediabéteszes állapot alakult ki. Szerencsére, ez utóbbit nagyon jól lehet kezelni, megelőzni, sőt vissza is fordítani, például a felesleges súlytól való megszabadulással, megfelelő étrenddel és rendszeres testmozgással.

A kutatás eredményeiről a Journal of Alzheimer's Disease című szakmai lapban számoltak be.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A felhős részeken is a fátyolfelhőzet levonulását követően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmenetileg pára, ködfoltok képződhetnek. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő részeken ennél pár fokkal enyhébb lehet a reggel. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.