Legújabb cikkek
"A daganatos betegek két tűz közé kerültek"
Az új koronavírus okozta járványhelyzetben is kellő figyelmet kell fordítani az emlőrák korai felismerésére. Ha ugyanis nem kezdődik meg időben a kezelés, úgy a betegség nagyobb veszélyt jelenthet a beteg életére nézve, mint akár a koronavírus-fertőzés - hangsúlyozzák onkológus szakorvosok és betegszervezetek.
Koronavírus: 127 ezer új beteg és 5200 halott a világban
Tavaly év vége óta már 6,64 millió embert fertőzött meg és több mint 391 ezer életet követelt világszerte az új típusú koronavírus. Közben viszont a gyógyultak száma már meghaladta a 2,87 milliót - derült ki a Johns Hopkins Egyetem péntek reggeli összesítéséből.
Koronavírus: 2,4 millió spanyol kaphatta el
Az átfertőzöttséget vizsgáló országos, reprezentatív kutatás második szakaszának eredményei szerint a spanyol lakosság 5,2 százaléka fertőződhetett meg az új koronavírussal - ismertette Marina Pollán, a nemzeti járványügyi központ (CNE) igazgatója.
Koronavírus: így sétálunk a járvány idején
A koronavírus-járvány számtalan dolgot megváltoztatott. A válsághelyzet a világ nagyvárosait többek között arra ösztönözte, hogy átgondolják és átalakítsák a különböző közlekedési lehetőségeket. Nagyobb teret kapnak például a gyalogosok - van, ahol szó szerint is.
"Két éve nőként élek, de az irataimban férfi név szerepel"
"Nem" helyett a "születési nem" szerepel majd az iratokban egy új törvény miatt, ez az aprónak tűnő módosítás pedig rengeteg transznemű embert hozhat nehéz helyzetbe. Érintettekkel beszélgettünk arról, hogyan bonyolítja meg a legegyszerűbb ügyek intézését is az, hogy a külsejük szöges ellentétben van az irataikban leírtakkal.
Veszélyes tévhit kering a maszkviselésről
A koronavírus-világjárvány miatt elterjedt maszkviselés egy olyan szokás, amelyet valószínűleg még egy jó ideig nem hagyhatunk el. Csakhogy vannak, akik amiatt aggódnak, hogy a maszkot hordva kevesebb oxigén jut a szervezetükbe, illetve több szén-dioxidot lélegeznek be. Vajon van ennek bármi realitása?
Koronavírus: otthon is maszkot kellene hordani?
Mostanra hozzászoktunk, hogy csak maszkkal a zsebünkben lépünk ki az utcára, sok helyen ugyanis - a koronavírus elleni védekezés részeként - el kell takarnunk a szánkat, orrunkat. Otthon azonban senkinek sem jutna eszébe ezt a kis "kiegészítőt" viselni, pedig egy friss kutatás szerint óriási előnye van.