Legújabb cikkek
Koronavírus: több millió adag oltás készülhet
Egy új vakcina kifejlesztése hosszas folyamat, ezért a tudósok mindenkit türelemre intenek. Egy amerikai szakértő most azonban meglepően optimistán nyilatkozott azt illetően, hogy mikor kezdhetik széles körben oltani az embereket a SARS-CoV-2 vírus ellen.
Pluszpénzzel kárpótolnák az idősotthonok dolgozóit
Bár a járvány ideje alatt komoly terhelés alatt, veszélyes munkakörben kellett dolgozni az idősotthonok személyzetének, a félmilliós állami jutalom nekik nem jár. A fővárosi önkormányzat és az egyházak saját forrásból mégis kompenzálnák ezeket a fontos munkát végző embereket.
Koronavírus: 120 ezer új fertőzött a világban
Tavaly év vége óta már több mint 7,36 millió embert fertőzött meg és 416 ezer életet követelt világszerte az új típusú koronavírus. Közben viszont a gyógyultak száma már meghaladta a 3,45 milliót - derült ki a Johns Hopkins Egyetem csütörtök reggeli összesítéséből.
Koronavírus: így indult újra a hazai turizmus
A koronavírus-járvány okozta helyzet javulásának következtében májusban újraindult a 2020-as turisztikai szezon belföldön. Úgy tűnik, az éves belföldi forgalom meghaladhatja a korábbi évekét - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a Nemzeti Adatszolgáltató Központ (Ntak) legfrissebb adatai alapján.
Nem okozott többlethalálozást a koronavírus-járvány
A koronavírus-járvány ellenére is kevesebben haltak meg 2020 januárja és áprilisa között, mint az előző év azonos időszakában. Az új kórokozó felbukkanása tehát nem okozott többlethalálozást Magyarországon - közölte Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs csütörtöki tájékoztatóján.
Koronavírus: a határnyitás várható következménye
Spanyolországban az elmúlt egy hónap során 96, egy hét alatt pedig 24, külföldről érkezett koronavírus-fertőzöttet azonosítottak a vizsgálatok. Ez a szám pedig a határok megnyitásával tovább növekedhet - mondta Fernando Simón, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója.
IR: meddig kell tartani a diétát?
Az IR, azaz az inzulinrezisztencia napjainkban az egyik leggyakoribb egészségügyi problémának számít. A cukor anyagcseréjét érintő betegség legfőbb kezelési módja a következetes diéta, amit, ha nem tartunk be, számos következménnyel, például meddőséggel vagy a cukorbetegség kialakulásával kell szembenéznünk.
Pánikroham vagy szívroham: mi a különbség?
Nagyon hasonlóak lehetnek a a pánikroham és a szívroham tünetei, ezért nehéz megkülönböztetni őket - de muszáj, mert egyáltalán nem mindegy, miként reagálunk rá! Ráadásul ha valakinek szívrohama van, pánikba is eshet, és ez még bonyolultabbá teszi a helyzetet.
Figyeljünk oda magunkra és egymásra - ez társadalmi érdek (2)
Bár az igazán komoly hidegeket hátunk mögött tudhatjuk, mindenki tudja, hogy a tavasz is kihívások elé állította a szervezetünket. A "tavaszi" fáradtság mögött olyan fiziológiai folyamatok állnak, amelyeken segíthetünk változatos táplálkozással, intenzív mozgással, pihentető alvással és rendszeres meditációval. Csak néhány praktika, amivel odafigyelhetünk magunkra és erősíthetjük szervezetünket. De miért ne gondolhatnánk újra a szervezetünkre hatással lévő egyéb szokásainkat is mindannyiunk érdekében?
Elkészült a Föld első elektroszmog-térképe
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem által kifejlesztett zsebműhold 6 hónapja kering az űrben, és 350 kilométer magasságú pályáról 4000 kilométer átmérőjű, kör alakú területet figyel meg. Már 2000 mérést készített, és ebből állították össze az elektroszmog-térképet.